Gyakorlás

2023.10.12. 17:38

Tízet számolt rá a DKKA az Albára a csütörtöki edzőmeccsen

Gallai Péter

Nick Viktória négy góllal zárta a találkozót

Fotó: Laczkó Izabella

A válogatott programja miatt bajnoki szünetet kihasználva a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdázói csütörtökön délután edzőmérkőzésen fogadták az Alba Fehérvár csapatát. A Kohász a NEKA elleni, nem várt vereséget követően lépett pályára, míg a vármegyei ellenfél az MTK-val játszott döntetlent, ez volt a fehérváriak első pontja a szezonban, míg Rapatyi Tamás együttese négynél tart.

DKKA–Alba Fehérvár 30–20 (11–9) 
DKKA: Oguntoye – Horváth A. 2, Trawczynska 1 (1), Paróczy 5, Szalai 1, Horváth P. 2, Krupják-Molnár 6 (2). Csere: Bartók, Wéninger (kapusok), Sallai 4, Moreno, Bouti 1, Csáki 2, Nick 4, Borgyos 1, Lakatos 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

Alba Fehérvár: Tóth N. – Zrnics 1, Afentáler 8 (1), Utasi 5, Besszer 1, Takó 3, Kocsis 1. Csere: Orbán (kapus), Dubán, Flatsker 1, Bojtos, Sulyok, Andusic, Szemes. Vezetőedző: Horváth Roland.

Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1.

Kiállítások: 4, illetve 4 perc.

Remekül kezdett a Kohász, hiszen a 9. percre 5–1-re vezetett, erre egy triplával felelt a Fehérvár. A félidő derekán hárommal mentek a hazaiak, aztán megint az ellenfél kihasználta a hibákat, mert előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette a 20. percre, 8–9. A hajrában aztán a DKKA védekezése remekelt, míg elöl jöttek a találatok, így előnnyel mehettek szünetre a dunaújvárosiak.

A második félidőben aztán tovább javult a DKKA játéka, ugyan a Fehérvár még 12–12-nél utolérte riválisát, utána azonban folyamatosan nőtt a lányok előnye, a következő tíz percet 8–3-ra nyerték, 20–15. Az utolsó negyedórában is dominált a Kohász, s miután a védekezés és a kapusteljesítmény is kiváló maradt, tovább nyílt az olló, a legnagyobb különbség éppen a lefújásra alakult ki Borgyos góljával.
Ami a folytatást illeti, a dunaújvárosi csapat a bajnokságban zsinórban negyedik idegenbeli találkozóját jövő héten pénteken Békéscsabán vívja, majd október 27-én a Mosonmagyaróvár ellen láthatjuk hazai környezetben a lányokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában