DKKA

2022.12.26. 17:36

Több korosztályos csapat is a dobogón telelhet

GP

Virág Roland két együttesével áll érmes helyen Fotó: Laczkó I.

Fotó: LI

A Dunaújvárosi Kohász utánpótlás-kézilabdacsapatai közül a legmagasabb szinten, azaz az I. osztályban szereplő két legidősebb csapat, az U19-es és az U17-es is előkelő helyen zárta az őszi szezont, előbbiek a második, utóbbiak pedig a negyedik helyen várhatják a tavaszi folytatást. 

Ami az idősebbik együttest illeti, sokáig holtversenyben állt az élen a Nemzeti Kézilabda Akadémiával, végül a két csapat rangadóját a 9. fordulóban a NEKA nyerte, majd még a Győrrel játszott döntetlent a Zubai Gábor irányította csapat, így kerültek hárompontos hátrányba. 

Az U17-es gárda, Guricsné Horváth Beáta csapata az őszi szezonban az előtte végzett három klubtól kapott ki, és a vele holtversenyben álló ­SZISE alakulatától. Egyébként a folytatásban nagy csata várható nemcsak a dobogóért, hanem a középmezőnyben is, hiszen a 4-7. helyen négy csapat is azonos pontszámmal áll. 

Remekül teljesített az U19-es bajnokság III. osztályában a Kohász, az F csoportban a DKKA I. (edző Guricsné Horváth Beáta) hibátlanul az első, a DKKA II. (edző Virág Roland) pedig a harmadik helyen telel. Az U17 III. osztályban a Virág Roland vezette I-es csapat szintén első, a Törő Szabolcs által irányított kettes gárda pedig a hatodik a D csoportban. Az U15-ös országos gyerekbajnokság I. osztályában csoportjában a DKKA utolsó, az U14-es csapat pedig a hetedik. 

U19 I. osztály nyugati csoport

 1.NEKA111100411-23022
 2.DKKA11911322-26919
 3.Győr11812335-27717
 4.Nemesvámos11713332-30015
 5.Érd11614317-29713
 6.M.magyaróvár11605329-31712
 7.Siófok10505310-30110
 8.Alba Fehérvár11506338-33510
 9.Budaörs10505267-29210
 10.Kozármisleny11335269-2909
 11.Szombathely11407252-2878
 12.SZISE11209265-3364
 13.Pénzügyőr SE11119279-3583
 14.Csepel DSE110011233-3700

U17 I. osztály nyugati csoport

 1.NEKA111100440-24722
 2.Győr111001450-23620
 3.Siófok10802368-27916
 4.DKKA11704340-29714
 5.Dabas11704386-35114
 6.SZISE12705383-35414
 7.Nemesvámos11704337-32514
 8.Budaörs10604296-30612
 9.Kozármisleny11506291-30710
 10.Pénzügyőr11407297-3998
 11.Alba Fehérvár10208303-3674
 12.Szombathely111010237-3382
 13.Csepel111010208-3672
 14.Érd110011256-4190

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában