Dunaújváros

2022.08.29. 13:30

Napfény, mosoly az első regattán

Szabó Szabolcs

Fotó: Ihász Martin

Sikerrel, mosolygósan debütált a mögöttünk hagyott hétvégén az I. Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta. Öt ország – Magyarország, Spanyolország, Szlovákia, Ciprus, Thaiföld – kajak-kenusait, SUP-versenyzőit és sárkányhajósait felvonultató seregszemle szombaton reggel kezdődött. A megnyitón a szervezők részéről a DKSE Kajak-Kenu Szakosztályának elnöke, Pető Zsolt, a város polgármestere, Pintér Tamás és a rendezvény kiemelt támogatója, a Dunaújvárosi Egyetem nevében az intézmény rektora, András István köszöntötte a résztvevőket. 

Pető Zsolt elmondta, e hiánypótló verseny célja, hogy a fiatal és rutinosabb résztvevők átéljék egy igazi nemzetközi seregszemle utánozhatatlan hangulatát, és ebből erőt merítve fejlődhessenek tovább a jövőben. 
Dr. András István rektor lapunknak kifejtette: – A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány örömmel támogatta a regattát, amely Wichmann Tamás örökségét továbbadva fontos értékeket mutat fel a felnövekvő fiatal generációk számára. 
A Kikötői-öbölben remek hangulatban zajlottak a versenyek. Az utánpótlás-korosztályok lelkes fiataljai mellett a felnőtt sportolók és a már rutinosabb, master korosztály képviselő is igazi presztízscsatákat vívtak az öbölben. 

A vasárnap délutáni záró szám, a húsz fős sárkányhajók versenye volt. Ezen szoros hajrában a DKSE egysége diadalmaskodott. 
A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett I. Wichmann Tamás Nemzetközi Regattán több mint háromszáz versenyző állt rajthoz. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában