Fotókon a természet

2024.05.15. 10:00

Népes madárvendégség képeken megörökítve

Kerti madarak – Rácalmás címmel nyílt kiállítás a Madarak és fák napja alkalmából a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban május 10-én Bosnyák László fotográfiáiból. A természetfotós két év alatt saját udvarában rögzítette a madárvendégek látogatását.

Balla Tibor

Fotó: Laczkó Izabella

De mitől érdemelnek kiállítást a kert madarai? Leginkább azért, mert szemléletesen megmutatják a település fajgazdagságát, ugyanis a paravánokon látható 21 madárfajta mindegyike Bosnyák László udvarán fordult meg az elmúlt két esztendőben. Ez pedig azt jelenti, hogy legalább ennyi madárfaj fellelhető Rácalmás településen, a városban, még csak nem is a Duna-parton, vagy a szigeten, hanem az ófalu egy kertes házának udvarán. Bosnyák László nem tősgyökeres rácalmási, csak két éve költözött a kisvárosba. 

Fotó: Laczkó Izabella

No nem akkor járt itt először, már sok-sok éve fotózta a Tökfesztivált és Rácalmás rendezvényeit. Aztán annyira megtetszett a fővárosi flaszterhez és a villamos zajához szokott fotósnak a település nyugalma és az itt élő emberek közvetlen kedvessége, hogy úgy döntött, vesz itt egy házat. Ennek a vége pedig az lett, hogy le is telepedett Rácalmáson. De a fényképezőgépe mindig készenlétben volt, így amikor leszállt egy madár az udvarán álló hordóra inni, már kattant is a zárszerkezet, megmaradt a látogatás emléke a memóriakártyán. 

Fotó: Laczkó Izabella

A május 31-ig látogatható kiállításon Széncinege (Parus major), Csuszka (Sitta europaea), Énekes rigó (Turdus philomelos), Nagy fakopáncs (Dendrocopos major), Erdei pinty (Fringilla coelebs), Fülemüle (Luscinia megarhynchos), Balkáni gerle (Streptopelia decaocto), Kék cinege (Cyanistes caeruleus), Sárgafejű királyka (Regulus regulus), Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes), Ökörszem (Troglodytes troglodytes), Őszapó (Aegithalos caudatus), Barátposzáta (Sylvia atricapilla), Fekete rigó (Turdus merula), Szajkó (Garrulus glandarius), Erdei szürkebegy (Prunella modularis), Szürke légykapó (Muscicapa striata), Mezei veréb (Passer montanus), Vörösbegy (Erithacus rubecula), Zöldike (Chloris chloris) és Zöld küllő (Picus viridis) látogatásának képi emlékei szemlélhetők meg. 

De az egyébiránt természetfotós Bosnyák László alaposságát dicsérendő a képek mellett szöveges tartalom is megjelenik, mégpedig az adott faj sajátosságainak leírása, milyen méretű, hol őshonos, mivel táplálkozik, és ehhez hasonló tudásanyag. Az már csak hab a tortán, hogy a madárbarát település címet viselő Rácalmás madárvilága még ennél is gazdagabb, ugyanis nem minden kép került be a kiállítási anyagba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában