Honvédelem

2024.05.19. 11:30

A NATO az Intercisában - képgalériával

25 év szövetségben, biztonságban címmel nyílt kiállítás pénteken délután az Intercisa Múzeumban.

Agárdy Csaba

Fotó: Laczkó Izabella

Az esztendő első kiállítása a 25 év szövetségben, biztonságban, ami Magyarország NATO-tagságáról emlékezik meg.

Farkas Lajos múzeumigazgató a megnyitójában elmondta, valószínű, hogy a következő mondataival nem lesz népszerű, de ő bizony néhány hónapra visszahozná a sorkatonai szolgálatot.

Generációk nőttek fel, amelyek nem tanulták meg, mi a bajtársasság, az egymásra utaltság.

 Elvárjuk, hogy valaki megvédjen minket. Akkor vagyok nyugodt, ha magyar katonákat látok, nagy tiszteletem az övék.

Farkas Lajos elmondta még, hogy a dunaújvárosi önkormányzat, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely segítségével jött létre a kiállítás.

A megnyitón dr. Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke is szólt néhány mondatot. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 

a NATO egy védelmi szervezet, ami véleménye szerint az utóbbi időben  kilépett a szerepéből.

- Köszönet Farkas Lajosnak, a kiállítás szervezőinek, csak így tovább! - mondta az elnök.

Pár mondat a NATO és Magyarország kapcsolatáról. A hivatalos magyar-NATO kapcsolatok felvételét 1990. június 27-étől számítjuk, amikor Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter személyében először látogatott magyar kormánytag a NATO brüsszeli központjába. A kölcsönös magas rangú látogatások azóta – tehát már a tagságot jóval megelőzően – rendszeres gyakorlattá váltak. Az eleinte csak magas szintű látogatások formáját öltő kapcsolatok 1991 decemberében nyertek újabb dimenziót, amikor Magyarország a Varsói Szerződés többi volt tagállamával együtt “alapító tagja” lett az Észak-Atlanti Együttműködési Tanácsnak (NACC), amelyet a NATO a volt ellenfelekkel való kapcsolatalakítás és biztonságpolitikai kérdésekről szóló rendszeres konzultáció fórumaként hozott létre - olvasható a kormány.hu-n.

Hazánk huszonöt évvel ezelőtt, 1999. március 12-én vált az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének teljes jogú tagjává.

 Négy nappal később, 1999. március 16-án felvonták hazánk nemzeti lobogóját a NATO brüsszeli központjában.

A kiállítás megtekinthető: 2024. május 17. – 2024. június 4. Kedd- péntek: 10-16 óráig, szombat: 14-18 óráig

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában