A néptánc nagy napját, csodás ünnepet tartottak Előszálláson

– Ez egy különleges alkalom, hiszen a „saját” tanítványaim bemutatójára hívtuk meg az érdeklődőket. Baracsról, Dunaföldvárról, Előszállásról, Mezőfalváról, Nagyvenyimről, de vannak itt Daruszentmiklósról is – mesélte nekünk Czuppon Péter. – A lehető legjobb közönség: szülők, nagyszülők, testvérek és barátok előtt léptünk fel. Igyekeztünk, hogy a tudásunk és a felkészültségünk legjavát mutassuk be nekik. Voltak kétségeim is, mert lehet, hogy elnéztem a feladatot egy-két csoportnál, de azt gondolom, hogy ha nincs kihívás elé állítva a táncos, akkor nem fog fejlődni – folytatta. 

Az egyik nagy utazó 
Harnos Lizett tizennégy évesen már egy rutinos néptáncosnak mondható. Baracsról érkezett, a táncpartnerei pedig mezőfalviak. – Ez nagyon jól működik, hiszen mi igazi vándor táncosok vagyunk. Hétfőn mi a mezőfalviakkal megyünk Földvárra. Aztán csütörtökön hozzánk, Baracsra jönnek a többiek. Ezt azért csináljuk így, hogy mindenkinek egyenlő legyen a kocsikázás – mondta, majd hozzátette: – Ma kétfelé osztottuk a csoportunkat, az egyik felével szatmári, a másikkal csíki táncot fogunk bemutatni. Most még csak a szalagokat viselem, a ruhám egy kicsit később érkezik. Nekem is fontos, hogy szép legyek a színpadon. 
Virág István Mezőfalváról, ifjabb Czuppon Péter Baracsról érkezett. Virág István már bőven betöltötte a huszonegyedik évet. 

– Nem sokkal, hiszen még csak ötvenöt éves vagyok. Náluk ez nem ritkaság, hiszen lassan ideérkezik a munkából a Szaniszló Jani is, aki most töltötte a hatvanat, a Marosi Pityu is igazán nyugdíjaskorban van. Persze a lányok között is vannak húsz év felettiek, de az udvariasság megköveteli, hogy maximum azt mondjuk rájuk, hogy betöltötték a negyvenet! – tette hozzá nevetve. 
Ifjabb Czuppon Péter pedig a következőket mondta: – A mester az édesapám, azért lehet ismerős ez a név. A munka közben én is a csapat tagja vagyok, és szerencsére nincs apa-fia kapcsolat, pláne konfliktus közöttünk. Szerintem ez jó dolog, hogy pontosan úgy bánik velem, mint a többiekkel. Ma komoly vizsgát teszünk, a közönség előtt. Ők persze velünk vannak, hiszen sokat segítenek a tapssal és a szeretetükkel, amit a színpadon is érzünk. Családosan érkeznek, a gyermekeik és a rokonaik vannak a színpadon, kíváncsiak, hogy mennyit fejlődtünk, és örülnek a sikerünknek. 

A legvidámabb trió 
Kelemen Dóra, Takács Benedek Daruszentmiklósról érkezett, Müller Boglárka előszállási. Nagyon jókedvű és tehetséges táncos palánták. Némi tanakodás után megegyeztek, hogy egy suszteres és egy köcsögös táncot fognak bemutatni, ami egy élvezetes dolog lesz a számukra. Mindhármukat elkísérte a családjuk, aminek nagyon örültek. 

A beteljesülő álmok 
Honti Csaba a következőket mondta: – Tizenegy éves vagyok, Előszálláson lakunk, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ma a színpadra léphettek. Nem vagyok lámpalázas. Sokat gyakoroltunk, szeretem a társaimat, biztosan ügyesek leszünk. 
Édesanyja, Birtalan Lilla pedig így vélekedett: – Egy anyuka nem is lehet más, mint büszke arra, hogy ilyen ügyes a gyermeke, hogy ilyen nagy közönség előtt és ennyi jó táncos között szerepelhet. Én nem voltam ilyen szerencsés, mint ő, csak civilként jártam. A Csaba a saját akaratának megfelelően került a csoportba, de egy kicsit az én álmaimat is megvalósítja a tánccal. 

A Madár család két lányának szurkolt 
Borókától ezt hallottuk: –Tizenkét éves vagyok, de már „öreg” táncosnak mondom magamat, hiszen több éve járok a csoportunkba. Nagyon szeretem, de őszintén szólva óvodás koromban volt olyan pillanat, hogy legszívesebben abbahagytam volna. Szerencsére nem úgy történt. Mára már nagyon megszerettem, mert a tánccal a hagyományban élek. 
Eper Mária, az édesanya pedig a következőket mondta: – Az én életemből az ilyen szervezett táncolás kimaradt, de a társastánc nem. Ezért nagyon örülök, hogy a két lányom, a Rebeka és a Boróka a színpadra állhat. A nagyobbik lányom már több mint tíz éve velük van. Alapból büszke vagyok rájuk, és nagyon szurkolok nekik, hogy ügyesek legyenek, és, ha valami hiba lesz, azt úgysem fogjuk észrevenni! Persze megyek velük mindenhová, ahová kell, ahogy a többi szülő is. Ma persze élvezzük a külön teljesítményük gyümölcsét. 

Kuminka Zsuzsa hozta színpadi formára a kislányok öltözékét. – Az öltöztetés nagyon fontos dolog, hiszen a táncosoknak szépnek kell lenniük a színpadon. Sok éven keresztül táncoltam, volt időm el­lesni az idősebbektől, vagy az elődeimtől a fortélyát. Rigolyás nem vagyok, de szeretek precíz lenni. A viseletnek az a szerepe, hogy még szebbé formálja a testet. Az adott vidék szépségideálját kellett megvalósítani vele. Vannak alapvető szabályok, de tájegységenként megvan a módja, hogy miként kell felölteni azokat. 
Boja Hanna Mezőfalváról érkezett. – Én már a fellépés előtt is nagyon boldog voltam, hiszen a barátaim is velem tartottak. Ők is felkészültek, ügyesek leszünk. Látod milyen szép a ruhám? Úgy kaptam és büszke vagyok rá! 

Boja Szilárd, az apuka is megszólalt: – Szívesen jöttem el velük, mert örömmel támogatom őket abban, amiben csak tudom. Sokat viszem én is őket, hiszen nekünk, szülőként részt kell vennünk a munkájukban. Sokat autózunk, felkészítjük őket, vagy várunk rájuk, de szívesen tesszük, mert látjuk, hogy boldogok a gyermekeink ebben a közösségben, és szeretnek táncolni. 
Ibolya mama is elkísérte Hannát a fellépésre. – Én, mint a nagymama a legnagyobb szurkolója vagyok, és ahová csak lehet, mindenhová elkísérem őt. Nagyon tetszik, amit csinálnak és örülök neki. Amikor lehet az öltöztetésben és a frizurája elkészítésében is segítek neki. Minden alkalomra kap tőlem valami kis jutalmat, aminek nagyon szokott örülni.