Egyszerű ember, aki tárogatóján a nép nyelvén szól mihozzánk

Bár a szórakoztató zene szinte minden ágát magas színvonalon műveli, az elmúlt húsz évben mégis inkább a nemzeti érzületű rendezvények előadója lett. Amikor a neve egy-egy plakátra felkerül, a rendezők biztosak lehetnek benne, hogy az eseményen a megszokottnál jóval többen jelennek meg, és a vele való rövid találkozóért legalább annyi türelmes tisztelője várakozik majd, mint a más műfajok legjobbjaiért.

Hívó szóvá vált a neve

Sokan vallják, hogy a fellépésein, amikor a kedvenc hangszerén játszik, sok embernek könnybe lábad a szeme, és a dal végén rendre néhány másodpercet „késik” a taps, mert a hallgatóságát messzire ragadta a tárogatón előadott dalaival. A Duna-parti eseményen az egybegyűltek a suttogást is abbahagyták, hogy áhítattal hallgathassák a Nemzet Tárogatósát. Szemük együtt fényesedett, s bizonyára a szívük is egyszerre dobbant a dalokat hallgatva.

Különleges hangszer

Különleges ez a lírai instrumentum. Történelmi korokat hozhat az emlékezetbe. Így nevezték a kettős nádnyelves hangszert, a töröksípot a XVII–XVIII. században. A legnépszerűbb a Rákóczi-szabadságharc idején volt, amikor hadi sípként üzeneteket továbbítottak vele, mellette a szórakoztatást is szolgálta. A feljegyzések szerint a bukás után az osztrákok módszeresen megsemmisítették a hangszert, ezért kevés maradt belőle. A hazai közönség előtt ezen a hangszeren főképp a XIX-XX. század fordulójának magyar népies dalait játsszák. Közülük is elsősorban a lassú, kötetlen ritmusú dallamokat. Különösen kedveltek az újabb keletű, édes-bús kurucromantikával teli nóták. A kiváló hangszeres elmondása szerint ma reneszánsza van, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen már tárogató kurzust is lehet választani. A világhírű jazz-zenészek közül, például Scott Robinson is megszólaltatja.

A pályafutásáról ezt mesélte nekünk

– Sokan szólítanak művész úrnak, amitől a falra mászok, mivel azt nagyon nem szeretem. Azt szoktam mondani, hogy a művészek a Heti hetesben voltak, és köszönöm, de hozzájuk nem szeretnék hasonlítani. Soha nem jártam zeneiskolába, kottát sem tudok olvasni, a mai napig is amatőr vagyok. Egyszerűen csak szeretem a zenét. Amit én csinálok, csak kaptam, mint a szamár a füleket.

– A zenei örökség apai?

– Édesapám szőlőművelő parasztember volt Csengődön reggeltől estig dalolt, szinte nótázva vett levegőt, tőle nagyon sok dalt tanultam. A citerázást is ő mutatta meg nekem. Még gyerekként egyszer mondtam neki, hogy „apám, taníts már meg citerázni!”, mire a kezembe adta a hangszert, és azt mondta, „nesze fiam, itt van, gyakoroljál, mert engem sem tanított meg rajta játszani senki sem. Ha egyszer egyedül megtanulod, akkor soha nem fogod elfelejteni!” Aztán addig kínoztam azt a hangszert, amíg sikerült kihozni belőle az első három-négy dallamot, amiért nagyon meg kellett dolgozni, utána már napi öt-hat nótát meg lehet tanulni.

– Figyelemre méltó a repertoár!

– Lakodalmakban zenéltem végig az életemet, ahol a csárdástól a jazzig mindent játszani kell, ezért úgy gondolom, hogy kétezernél több dalt játszom. Amikor valaki elénekeli a kedvenc magyar nótája elejét, azt valószínűleg ismerni fogom. Népdalokban ezt nem lehet elérni. Van úgy, hogy ha valaki tisztán és jól énekel, akkor első hallásra sikerül lekísérnem az előadót. Szeretem a hasonló zenét játszó adókat, és egy sor olyan nóta is a fejemben van, amit még soha nem játszottam, de amikor sor kerül rá, már nem fog nehézséget okozni az előadása.

– A napi gyakorlás?

– Ahhoz, hogy jól szóljon egy hangszer az ember kezében, teljesen egyértelműen a sok gyakorlás szükséges. A napi iskolázáshoz már egy kicsit lusta vagyok, de a Kalocsán, Bakodpusztán tárogatósként eltöltött négy évem, valamint a lakodalmakban alkalmanként lejátszott tizenkét-tizennégy órák alatt elég alaposan rögzültek bennem ezek a dalok. Ma már minden hétvégén rendezvényeken vagy vásárokon vagyok, ahol reggeltől estig fújom a hangszert.

– Több hangszeren is játszik?

– A legelső a citera volt, aztán a hegedűvel próbálkoztam, de beláttam, hogy nem arra születtem, hogy belőlem jó prímás legyen. Aztán utána jött a szaxofon, a tárogató (annak több fajtáját is használom), a mandolin és a harmonika. A hegedű kivételével a többivel szívesen állok a színpadra.

– Prózában is egy remek előadóként ismerik.

– Ezt az itt hallott verset a tárogatós országjárásom közben minden koncertemen előadom. Ezeken az alkalmakon bemutatom a hangszeremet, és elmesélem a történetét a kuruc kortól napjainkig. Ezt a műsort nagyon nemzeti érzelmű idézetekkel és versekkel egészítem ki.

– Küldetéstudattal?

– Igen, el merem vállalni, hogy úgy végzem a munkámat. Még akkor is, ha ez nagy szó, és talán olyan is van, akinek az ingerküszöbét ez a kijelentés sérteni fogja. A tárogató mellett a másik szívügyem a magyar Szent Koronáé, amivel az elmúlt nyolc-tíz évben nagyon sokat foglalkozom. Én egy egyszerű ember vagyok, és a nép nyelvén beszélek róla. Nekem ez a dolgom, és ezt minél aktívabban kell csinálnom. Sajnos az idén a koronavírus miatt alig volt rá lehetőségem.