A könyvhétre jelent meg Solti Gyöngyi Városi baromfiudvar című novelláskötete

A kötetet eképpen ajánlja az egyik könyváruház: Hogy került a kakas a város parkjába? Mennyire szépíthetjük az életünket egy osztálytalálkozón? Hogyan lehet eligazodni az élet tévedései közt? Solti Gyöngyi novellái elevenen és fordulatosan ábrázolják egy vidéki város hétköznapjait.

– Ültünk a barátnőmmel a City kávéház teraszán, és egyszer csak kukorékolt egy kakas. Ezt annyira abszurdnak éreztem, a hangulat – városi környezet és kakaskukorékolás – nagyon megfogott – meséli az első kötetes író. Akkor még nem írtam, nem tudtam, hogy novellák forognak a fejemben állandóan. De mégiscsak volt egy olyan gondolatom, hogy ezt meg kellene írni, mert e köré lehetne egy sztorit kerekíteni, mert nem tudta senki megmondani, hogy került ide, nem tudták megfogni. Aztán jó pár évvel később kezdtem el igazából írni, bár gyerekkoromban is írtam, de matektanár lettem, és harminckilenc éves koromban jöttem rá, hogy tulajdonképpen folyamatosan írok a fejemben, és akkor leültem.

Hogyan jött rá?

– Valaki azt mondta, hogy te bármibe belekezdesz, az sikerülni fog, mire én rávágtam, hogy ez butaság, mert írni például nem tudok. De ülj le, és írjál! Ez volt a válasz. Ezen elgondolkodtam estig, és rájöttem, hogy akkor éppen van egy novella a fejemben. Én azt hittem, mindenki így gondolkozik, de azóta rájöttem, hogy ez egy írói életszemlélet. Sok írót hallottam beszélni, hogy hogyan dolgozik, és rájöttem, hogy nem én vagyok hülye, hanem így működik az írói agy. Akkor elkezdtem képezni magam, mert kimaradtak az évek, amikor analízist olvastam klasszikusok helyett. Jártam a József Attila Kör szemináriumaira is, meg még többfelé. Jelentek meg novelláim a TÉR-ben, és nagyobb lapokban is, meg interneten.

A novellákban a kakas a főszereplő?

– Ezekben, a Városi baromfiudvar című kötetben szereplő novellák nem mindegyikében volt benne a kakas. Egyszercsak eszembe jutott ez a kakasos sztori és beletettem. Aztán egy idő után elkezdtem összekötni őket szereplőkkel és így átfedések is vannak. A vezérfonal egy osztálytalálkozó, ahol a történetek szereplői, vagy azok rokonai vesznek részt. Lényegében egy városról, annak a lakóiról szól amúgy fényképszerűen. Arról, hogy ha van egy képed emberről, szituációról, bármiről a fejedben, az lehet, hogy teljesen másként van. Hogy nem egyértelműek a dolgok. Ezt be is írtam a fülszövegbe: Tanárként a matematika logikus, következetes és egyértelmű világában próbálom eligazítani a rám bízott elméket. A valóságban azonban korántsem ennyire egyértelműek a megoldások. Sokszor még a kérdések sem.

Egy matektanár másként gondolkodik, mint egy humán beállítottságú magyartanár?

– Nem feltétlenül. Én nagyon sok matekot látok egy novellában. Erről a kötetről is volt egy kapcsolati hálóm megszerkesztve. Látni kell az összefüggéseket, főleg egy re­gényírónak. Ilyen szempontból összeférnek, másrészről pedig egyáltalán nem. Úgyhogy elég nehéz így élni egyszerre a matekos, meg a drámai aggyal. Ami nekem az igazi probléma, hogy a matekban egyértelműek a dolgok, és van megoldás. A saját életemben is ettől szenvedek, hogy szeretnék mindent érteni, és látni, hol van az egyenlet megoldása. És avval kell szembesülnöm, hogy nincs, hogy ezt nem lehet így nézni.