A jelvénykészítéstől a varráson át a robotikáig

2024.05.18. 07:00

Nyitott műhely felnőtteknek, nyári tábor a diákoknak

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum által működtetett Digitális Közösségi Alkotóműhely nem csupán a saját tanulóiknak nyújt lehetőséget arra, hogy kipróbálják fantáziájukat, kézügyességüket.

Fekete Györgyi

A jószolgálati Otthon gondozottjai voltak a műhely vendégei

Forrás: digitális közösségi alkotóműhely

Vendégek érkeztek  szerdán a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe, ezúttal  a Jószolgálati Otthon gondozottjai látogattak el, hogy kipróbálják, hogyan tudnak alkotni a digitális technika segítségével.

A póló tervezés is nagyon jól ment a vendégeknek

Molnárné Lukács Anita  így foglalta össze a vendégeskedés tapasztalatait: - Én ennyi örömet, csodát, boldogságot már régen láttam kiülni a nálunk alkotók arcán. Vendégeink megismerkedtek a műhelyeinkkel, s boldogan alkották meg  kis tárgyaikat. A pólók nyomtatása volt a legfőbb varázslat. Áhítattal figyelték, hogy miképp készülnek a pólók, amiket maguk terveztek, s a digitális technika segítségével közösen  nyomtattunk. 

Gulácsi Zoltán még azt is hozzáteszi: - A kézműves műhelyben kiderült, hogy tapasztal kézművesekkel van dolgunk,hiszen nagyon ügyesen készítették el a jelvényeket és a festették a tulipánokat. Rendkívül nagy lelkesedéssel fogtak a munkához. 

De nem csupán bejelentett csoportok vehetik igénybe a Lajos király körút 31 szám alatti épület eszközeit és szakembereinek tudását, hanem a városlakók előtt is nyitva csütörtökön délutánonként a kapuja.

Nagyon nagy gond, hogy vannak apróbb, nagyobb munkák, amire egy városi lakásba se eszköz, se lehetőség nincs. A Béke városrészi műhely ebben is nagy segítséget tud nyújtani.  Délután 4 és este 7 óra között bejelentkezés után igénybe veheti a műhely eszközeit és a műhely vezetőinek szakmai tapasztalatát. Jelentkezni a 06-70 5056396 telefonszámon lehet, vagy a [email protected] emailen. Be szeretné szegni a ruháját, nem tudja használni a varrógépét, kellene egy kis famunka, vagy egyszerűen a műhely foglalkozásaihoz csatlakozna, mindenre van lehetőség. Óránként 2000 forintnyi hozzájárulást kell csak mindezért fizetni.

Csütörtökönként nyitott a műhely mindenki számára

És végül az általános iskolás diákoknak is van nyári tábor kínálatuk. Július 1 és 5. között korlátozott  számban jelentkezhetnek azok, akik remek környezetben, jó hangulatban  szeretnének három szekcióban alkotni.  A textilvarázs keretében lehetőség van arra, hogy  egy picit megtanuljanak varrni a varrógépekkel,  hagyományos és digitális technikával textilt festhetnek.  A barkácsműhelyben fából  születhetnek izgalmas használati tárgyak. Közben, kipróbálhatnak sok szerszámot, eszközt, gépeket, fúrhatnak, faraghatnak, csiszolhatnak. Mindezeknek csak a kreativitás szab határokat, no és a szakmai hozzáértés.

A Digitális kuckóban lehet  3D-ben  alkotni és, ha sikerül, ki is tudják nyomtatni. Programozni lehet a LEGO robotot, vagy Alpha1et. Kipróbálhatják a drónok reptetését, s akár a weboldal készítéssel is megismerkedhetnek. 

Mivel szerszámokkal és gépekkel dolgoznak, így a leendő hetedik, nyolcadikosok jelentkezését preferálják.  A tábor térítési díja: 25.000 Ft, ami tartalmaz napi háromszori étkezést is.

Jelentkezni ugyancsak a 06705056396-telefonszámon lehet , vagy  a dkadujv.hu, vagy a [email protected] maileken. 

A képek, a tavalyi évi táborban készültek.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában