Projektszemléletű oktatás

2024.05.18. 15:30

Kooperációs tantermek a Keriben

A fenntartó Dunaújvárosi Szakképzési Centrum jóvoltából új bútorokat kapott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola is, amellyel két, úgynevezett kooperációs tantermet rendeztek be.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Magyar András, a középiskola igazgatója elmondta, körülbelül egy hónapja érkeztek meg a bútorok. Egyeztettek a pedagógusokkal, az osztályfőnökökkel, és úgy határoztak, hogy a kilencedik évfolyamos diákjaik számára kezdik meg vele az oktatást, s építik be a mindennapjaikba. Ugyanis a kooperációs terem a tanulási módszertanban is újdonságot jelent.

A bútorelemek könnyen alakíthatók, átrendezhetők, és ami a leglényegesebb, hogy így a diákok nem egymás mögött ülnek sorban, hanem körbeülik az asztalokat, egymással szemben vannak, projektben gondolkoznak és dolgoznak, egymást építve végzik a feladatokat.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Mint azt az igazgató kiemelte, a projektszemléleti oktatás egyre nagyobb teret kap, és már látható is, hogy így még hatékonyabban lehet dolgozni a tanórákon. A fiatalok sokkal motiváltabbak, nagyobb kedvvel veszik ki részüket az órai munkából. Segíti egyrészt a pedagógus munkáját, főként amikor csapatokat kell összeállítani, s feladatokat kiosztani. A diákokat pedig együttműködésre, együttgondolkodásra is sarkallja, a projekt-előadásokkal olyan készségeket sajátíthatnak el, amellyel sokkal könnyebb lesz számukra majd a nagybetűs élet, és amelyet a munkaerőpiacon is hasznosíthatnak a maguk javára.

Minden tanórát ezekben a termekben tartanak meg számukra, a szakmai-tanműhelyi gyakorlaton kívül. Az új tantermek egyikébe mi is bepillantottunk. A kilencedikes vendéglátós osztály tanulói kérdésünkre megosztották, hogy miért tetszik nekik jobban ez kooperációs terem, mint a hagyományos berendezésű. A előnyök közé sorolták, hogy színesebbe az órák, nagyobbak az asztalok és nagyobb a magasságuk is, ezáltal kényelmesebbek, akárcsak az új székek. Jobban átrendezhető és dizájnosabb a megjelenés. Forgolódniuk sem kell, hiszen a tanárok folyamatosan járkálnak a csoportok között. Bár nekem még újdonság az okostábla, de természetesen ilyenek találhatók a kooperációs termekben is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában