2024.05.02. 12:00
Igazi ritkaságok a borospoharakban
Harmadik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön a borversenyt, ahova nemcsak a környező településekről, de távolabbról is érkeztek minták, összesen nyolcvanhárom.
Az adonyi Duna-menti Szent Orbán Borrendet Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere hívta meg az eseményre. Az adonyiak a borok bírálatában két bizottságban vettek részt.
A faluházban megrendezett viadal elején a polgármester örömét fejezte ki, hogy azt a hagyományt folytatják, amit a Szentkirály–Lakitelek Hegyközség már évek óta alkalmaz, mégpedig azt, hogy a zsűri tagjai egy bizonyos mintaszám után elmondják véleményüket a kóstolt borokról, hogy lehessen belőle tanulni.
A versenyen fehérbor fajtákból negyvennyolc, a rozéból tizenegy, sillerből négy, vörösből pedig húsz minta érkezett. Az ítészek valamennyi borról elmondták a véleményüket.
Nemcsak jó és hasznos tanácsokat adtak, de a hibákról is beszéltek.
A ballószögi borversenyen már megszokott dolog, hogy nemcsak hagyományos, de különleges fajtákat is beküldenek a termelők. Ezúttal a nyolcvanhárom minta huszonnyolc fajtából állt.
Voltak közöttük olyanok is, amelyek kereskedelmi forgalomban még nincsenek.
Nemcsak a bírálók, de a termelők poharába is került Zeusz, Gesztus, Pálma, Pálava, Csanád, Moldova vagy éppen olyan fajta, mint a piros szlanka, a karát, Jubileum 75, de még otelló is.
A bíráló bizottság tagjai húsz mintának arany-, negyvennek- ezüst, tizenhétnek pedig bronzminősítést adtak. Az adonyi borrendet Májer Béla, Nedves Tibor és Schmidt Attila képviselték.