Piaci körkép

2024.04.05. 14:00

Palántázás: ahány a kiskert, annyi a szokás!

Április első péntekén remek tavaszi idő fogadta a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacra kilátogatókat. A tavaszt elsősorban az jelezte, hogy szinte minden standon láthattunk újhagymát, póréhagymát és piros retket. Áruk állandósulni látszik, csokorjuk 300 forintba kerül.

Agárdy Csaba

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Ha ez valakinek kevés lenne tavaszi hírnöknek, annak ott vannak a palánták. És már nemcsak a virágoké, hanem vásárolhattunk már paradicsompalántát is. Az áruk most még elég borsos, hat- és hétszáz forint között mozog. A palánták őstermelője elmondta, a paradicsomnak remek az időjárás, már gond nélkül ki lehet őket ültetni.  A paradicsom „testvéréről”, a paprikáról azt tudhattuk meg, neki még egy kicsit hideg a talaj hőmérséklete. Ha esetleg már ezen a héten kedvet kaptunk arra, hogy paradicsompalántákat ültessünk, álljon itt néhány jó tanács ezen a téren.

Mint az élet annyi területén, a kiskert gondozásával kapcsolatban is elmondhatjuk, ahány ház, pontosabban ahány kert, annyi szokás. De azért néhány tapasztalást nem árt figyelmen kívül hagyni a paradicsom palántázása esetében sem. Itt van  például az első kérdés, hova ültessük? A paradicsominfo.hu szerint ne ültessük paprika, padlizsán vagy burgonya mellé, mert ezek közös károkozókat eredményezhetnek. De jó szomszédok a paradicsom esetében a fűszernövények, a sárgarépa és a különböző hagymák is.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A paradicsom szereti a tápanyagdús talajt, ezért ha lehetőségünk van rá, vetésforgóban ültessük. Az ültetés után rendszeresen gondoskodni kell a tápanyag pótlásáról. Ezt megoldhatjuk lombtrágyázással és a tövek locsolásával is, mindkét esetben kiváló alapanyag a humusz. (A gazdaboltokban literes kiszerelésben is hozzájuthatunk.)

Lényeges még a sor- és a tőtávolság megválasztása is. Hogy ne érjenek össze a paradicsom bokraink, jó megoldás az ötven-hetven centis tőtávolság, a sortávolság pedig legyen legalább egy méter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában