Mátyás az igazságos! - halálának évfordulójára (2. rész)

Írásunk első részében  ott tartottunk, hogy Mátyás meghalt. Meghalt a nagy király, akinek nagyságát már a kortársai is felismerték, és nem volt szükség a történelem távlatára, hogy felmérjék a veszteséget, amit halála az országnak jelentett. Mai szemmel igen fiatalon, negyvenhét évesen hunyt el, ezért is merül fel oly sokszor Mátyással kapcsolatban, mi lett volna ha tovább él, hogyan alakult volna az ország sorsa. Írásunk második részében a Rubicon Történelmi Magazin segítségével erre kerestünk választ.

Mi motiválta Mátyást?

Ahhoz, hogy a külpolitikai eseményeket és Mátyás 1490 utáni „döntéseit” jól tudjuk értel­mez­ni, látnunk kell, mi motiválta a magyar királyt az 1480-as években. Közismert, hogy a királyság területi integritása, a Szent Korona visszaszerzése, majd a koronázás érdekében Mátyás képviselői uruk nevében 1463 nyarán a királyság sorsát évszázadokra meghatározó szerződést kötöttek Bécsújhelyen III. Frigyes (1452–1493) német-római császárral. E megállapodás egyik legfontosabb pontja biztosította 

Fiatal feleség, a cseh király Podjebrád György lánya, Katalin és az alig húszesztendős király esetében ez a vállalás korántsem ítélhető kockázatosnak. Különösen nem annak ismeretében, hogy a Szent Koronával történő fehérvári koronázás az esztergomi érsek által a mindenkori magyar királyok számára az uralom egyetlen legitim forrása volt, és a három feltétel egyike sem hiányozhatott. Ezért Mátyás csaknem összes 1458 utáni döntését e cél – értsd: a korona visszaszerzése – elérésének rendelte alá. Az eredményesség persze kér­déses: negyedszázaddal később szerencsétlen magánélete (Katalin király­né korai halála, a király Edelpeck Borbálával folytatott „viszonya”, majd Beat­rix királyné meddősége) nyomán

Az 1480-as évek java része a kül- és a belpolitikában egyaránt e célkitűzés jegyében telt.. Az 1490 előtti idők alapkérdése tehát az Edelpeck Borbálától született torvénytelen fiának, Corvin Jánosnak problémája volt.

Természetesen nem tudjuk, hogy miként alakult volna a királyság sorsa, ha Mátyás még egy ideig életben marad, de abban biztosak lehetünk, hogy a történéseket elsősorban az osztrák fél határozta volna meg. 

Az osztrák-magyar kapcsolat

A fő kérdés tehát az osztrák–magyar kapcsolat volt az 1490-es évek első felében. Ezenkívül azt is sejthetjük, hogy sem komolyabb lengyel, sem pedig cseh támadással nem kellett volna számolnia Mátyásnak. Jagelló Ulászlóval – aki később II. Ulászló né­ven magyar király lett az 1479-es olmützi megállapodás alapján megosztozott a cseh királyi címen, és mindenki a maga által elfoglalt területeken uralkodott, tőle tehát nem kellett tartania. Legalábbis életében. IV. Kázmér lengyel figyelme pedig élete utol­só két esztendejében sokkal inkább a litván területek, mintsem a Kárpát-medence felé fordult. Ezek ismeretében joggal hihetnénk, hogy Mátyás életben maradása esetén 1492-ig, Kázmér haláláig, Lengyelországgal is békés egymás mellett élésre lett volna lehetőség.

, hiszen Aragóniai Beatrix (1457–1508) 1476. év végi Budára érkezése és családja politikai kapcsolatrendszere olyan mediterrán konfliktusokba sodorta a magyar királyt, amelyekben nemhogy sok szerencséje, de – valljuk be bátran – keresnivalója sem volt. Ha lehetett bármilyen pozitív hozadéka az itáliai rokoni-politikai kapcsolatoknak, akkor az a Corvin Jánosnak való feleségszerzésben realizálódhatott volna. Talán nem érdemel különösebb magyarázatot a tény, hogy a 15. századi Európában milyen nehéz lehetett egy törvénytelen származású herceg számára kellően előkelő feleséget szerezni. Gondoljunk bele, magának Mátyásnak és diplomatáinak mennyi erőfeszítésébe került, míg Beatrix a felesége lett. Az 1480-as évek végén a milánói Sforza Bianka vonzó lehetőség lehetett Corvin János feleségeként a budai udvar számára. 1490-ben e téren is biztatónak tűntek a kilátások. Legalábbis első pillantásra.

Fegyverszünet az Oszmánokkal

Külföldi kitekintésünket az Oszmán Birodalommal kell zárnunk. Mátyás 1483-ban ötesztendei fegyverszünetet kötött az oszmánokkal, amelyet azután 1488-ban meghosszabbítottak, sőt, a milánói követ 1490. április 2-án – azaz négy nappal Mátyás halála előtt – említést tett egy Bécsben (ekkoriban ez volt a magyar király legfőbb székhelye) járt török követségről, amelynek feladata a fegyverszünet meghosszabbítása volt. Ennélfogva Mátyás hosszabb életideje esetén is „békés” déli fronttal számolhatunk. Ráadásul az 1481-ben trónra került II. Bajezid szultán (1481–1512) apjával ellentétben az európai fronton kevésbé volt aktív. 

 Az első a trónra kerüléstől (1458) a Szent Korona visszaszerzéséig, illetve a koronázásig tartott (1464). A második a két évtizedes „zavaros idők” (1439–1458/1464) által okozott gazdasági, katonai és társadalmi károk felszámolásának időszaka, a „mátyási reformok” és a nyugati háborúk kora (1464–1479/80), amikor királysága legjobb korszakát élte – ez alapozta meg Mátyás későbbi hírnevét. A harmadik korszakot uralkodása utolsó dekádja jelenti, amikor Mátyás legfontosabb politikai/dinasztikus célja Corvin János trónutódlásának biztosítása volt.

Ez a folyamat, a „Corvin-brand” felépítése volt a legfontosabb belpolitikai eleme az 1490-et megelőző esztendőknek. Az ezt követő eseményekre ezen túl azonban komoly hatása volt a király káderpolitikájának s az abban bekövetkezett változásoknak.

A cseh, lengyel és török határokon fennálló viszonylagos béke, az uralkodó hívei által biztosított belpolitikai stabilitás, valamint Corvin János kiemelt birtokos szerepének tudatában Mátyás 1490-es bécsi megérkezését követően alighanem a Frigyessel és Miksával való tárgyalásokat erőltette volna. Természetesen e tárgyalások kimenetele nem tudható, de a fentebb írtak alapján jó esélye lehetett annak, hogy a magyar király nem érte volna el célját. S ha sikerül is Corvinból horvát–bosnyák királyt faragni, abban biztosak lehetünk, hogy a Habsburgok – a magyar trónnal gazdagodva vagy épp anélkül – különösebb erőfeszítést bizonyára nem tettek volna e viszonylag kicsiny királyság törököktől való megmentése érdekében, így a gyors összeomlás várt volna rá. Így Corvin tartós bosnyák–horvát királysága legfeljebb Mátyás vágyálmaiban létezhetett.

Minekutána e lehetőséget kizárhatjuk, érdemes másik forgatókönyv után nézni. Amikor azt feltételezzük, hogy a király élete az általunk ismertnél hosszabbra nyúlt, nem feledhetjük, hogy voltak további biológiai szükségszerűségek, amelyeket nem mellőzhetünk a téma tárgyalásakor, s ezeknek jelentős hatása lehetett az 1490 után is trónon maradó királyunk hatalmára. Nem másról van szó, mint Mátyás hatalmának legfontosabb szereplőiről és azok életidejéről, mert e téren szerfelett érdekes időbeli közelségre bukkanhatunk. Ez a csapat ugyanis hamarosan széthullott.

Tragédiák sorozata

Ha Mátyás szemszögéből nézzük – s 1490 utáni életét feltételezzük –, tragédiák sorozata következett. A sort Nagylucsei Orbán kincstartó és győri püspök, a nádori bíróság vezetője nyitotta, aki 1491 októberében halt meg. Az ő kiesése nyomban nehéz feladat elé állította volna a királyt, mert pénzügyekben ilyen mértékben jártas és hozzá hű személy nem sok volt a korabeli Magyarországon. 

, amikor ecsedi Bátori István országbíró, Erdély vajdája, Mátyás fiatalkori testőrkapitánya, voltaképpen egyik legrégebbi bizalmasa (akit a király valós, 1490. évi halála után egy ideig kormányzónak szántak az ország élére) halt meg. Bátori pótlása alighanem megoldhatatlan gondot okozott volna,

De ez még nem minden. Egervári László szlavón bán legkorábban 1495-ban vagy talán 1496-ban bekövetkező haláláig hivatalában maradhatott, ám Kinizsi Pál 1494. őszi halála végképp megroppantotta volna a „rendszert”. Erre az esztendőre a király voltaképpen az összes fontos katonabáróját elveszítette. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a Hunyadiakkal rokon és befolyásos Vingárti Geréb Mátyás is ekkortájt halt meg, a kép még sötétebbé válik. A „legnagyobbak” közül lényegében Szapolyai István és Újlaki Lőrinc maradt talpon az 1490-es évek második felére. Nos, a következményeket nehéz megbecsülni, de rövid időn belül ilyen fontos hatalmi tényezők elvesztése felettébb nehéz helyzetbe hozta volna Mátyást.

Fontos kérdés, vajon lehetett volna Corvin Jánosból király? 

Láttuk, a külpolitikai helyzet még csak engedte volna Mátyás hatalmának meg­hosszabbodását, igaz, egy apróságról sokszor megfeledkezik az utókor: Corvin János házasságának alakulásáról.

Tehát ez a többszörös politikai fordulat, az 1480-as évek elejétől megfigyelhető kormányzati, birtokadományozási megoldások, a szűkre szabott döntéshozatali kör, Corvin voltaképpen alacsony „népszerűségi indexe” (utób­bi bizonyosan nem független például Beatrix királyné közreműködésétől), az olykor nehezen magyarázható birtokfoglalások, Mátyás „dinasztiaalapítási” szándéka ezt a hosszabb uralkodást növekvő ellenérzéssel is tetézhette a politikában meghatározó nemesi s főleg arisztokrata körökben. Mindezen szempontok együttes figyelembevételével 

Az igazságnak azonban tartozunk még néhány sorral. A fentebb előadottak „hihetőségi rátáját” bárki bárhogyan is értékelje, egy tényt mégsem szabad figyelmen kívül hagynia. Hunyadi Mátyás 1490. évi halálát nem egy csata vagy egy elkerülhető szerencsétlen esemény, mint például vadászbaleset, netalán önkezűség okozta, amelyek mindegyike esetében adekvát a kérdésfeltevés: akár elkerülhető lett volna, s akkor a dolgok talán másként alakulnak. 

Mátyás azonban természetes halál miatt hagyta el az árnyékvilágot, így annak bekövetkezte biológiai szükségszerűség volt. A fentiek ismeretében legyen elég utalni a fiatalkori tragédiákra: apja, bátyja, majd fiatal felesége viszonylag gyors egymás utáni halálára, amely események kétségtelenül fájdalmasan érintették Mátyást. Ezeken fölül az apja halála utáni politikai fejlemények, polgárháború, s ami a legfőbb: fogság, a szülőktől örökölt gének, a királysággal járó folyamatos stressz, a gyakori tábori élet, az étkezés és sok, általunk alig ismert tényező okozhatta a király életének természettől, Istentől parancsolt végét. Ahhoz tehát, hogy kimondjuk, mi történt volna, ha Hunyadi Mátyás nem hal meg 1490 áprilisában, azt is ki kell mondanunk, hogy ehhez az ezen dátumot megelőző negyvenhét esztendőben kellett volna sok mindennek másképpen történnie.