Identitás és társadalmi kohézió

2023.12.05. 11:30

Van mire büszkének lenni vármegyénkben! - galériával

A Fejér vármegyei identitás és társadalmi kohézió erősítésére 150 millió forint támogatást nyert el még 2021-ben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által a Fejér Vármegyei Önkormányzat, az Echo Innovációs Műhellyel konzorciumban.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

A projekt részét képezi négy olyan rendezvény, amellyel vármegyénk értékeit mutatják be a nagyközönségnek. Az egyik ilyen programot december 3-án, vasárnap délután tartották Iváncsán, a faluházban. Az érdeklődők itt megismerhették azokat a hagyományokat, építészeti és kulturális örökségeket, amelyek bekerültek már a Fejér Vármegyei Értéktárba. A MintaKINCStár programmal is készültek erre az alkalomra, amely a népi hagyományok, díszítő motívumaik formavilágát mutatja be a diákok számára. Ezen kívül Hungarikum játszóházzal és előadásokkal is szolgáltak.

Az egyik előadó-kiállító Czöndör Mihályné volt, a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány alapítója. Mint mondta, a szervezetük már huszonhat esztendeje működik. Munkásságuk során többek közt feldolgozták és különböző kiadványokban megjelentették Pusztaszabolcs történetét, létrehozták a Pusztaszabolcs Helytörténeti Gyűjteményét (a Hagyományok Házát), amelyek bekerültek a Fejér Vármegyei Értéktárba is. Hosszú ideje részt vesznek az értéktári bizottság munkájában is, és mint azt kiemelte, nagyon gazdag kulturális értéke van vármegyénknek, sok olyan hagyománnyal, örökséggel, szellemi értékkel rendelkezünk, amelyekre büszkék lehetünk. Az értéktár sokszínű tételei közt szerepel például az alapi ugrós- és kanásztánc, a tabajdi mezítlábas park, a martonvásári Brunszvik kastély épületegyüttese és angolkert, a dinnyési várpark, templomok és még sorolhatnánk. Ezekről egy képes összeállítást is elhoztak az iváncsai eseményre. A helytörténeti kiadványok mellett játékos fejtörőkkel, kézműves foglalkozással is készültek az érdeklődőknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában