December a kiskertben

2023.11.28. 08:00

Nem lehet hátradőlni!

Többször írtunk már arról, hogy az őszi munkák, a betakarítások befejeztével nem dőlhetnek hátra a kiskert tulajdonosok. Ugyanis – bár kevesen gondolnák – decemberben is van tenni való bőven a hobbikertben.

Agárdy Csaba

Illusztráció.

Fotó: MW/Kállai Márton

Télen érdemes megvizsgálnunk a gyümölcsfákat, főképpen a törzsükön felváló kéregpikkelyeket, mivel ezek alatt rengeteg gombás betegség spórája és kártevő rovarok tojása lehet. Ezek a tél folyamán nem okoznak problémát, viszont tavasszal életre kelnek, és súlyos károkat szenvedhetnek miattuk a gyümölcsösök, éppen ezért gondosan el kell távolítani mindet, még időben. (Figyelem: ha a fentieket megtesszük, tavasszal a lemosó permetezésünk sokkal hatékonyabb lesz!)

Ekkor kerülhetnek elő a fakaparók és a drótkefék, először a kaparóval tisztítsuk át a fák törzsét, majd a kisebb repedésekből is távolítsuk el a kórokozókat a drótkefe segítségével. Ha mindentől sikerült megszabadulni, még van egy feladatunk: a törmeléket szedjük össze és semmisítsük meg minél hamarabb, mivel a földön maradva visszafertőzhetik a növényeket. (Ha úgy ítéljük meg a kaparás után használjunk sebgyógyító fagélt – csak fagymentes időben – vagy méhviaszt.)

Jó tanács: nagyon kíméletesen kell elvégezni a kaparást és a drótkefézést, mivel a fa élő részeit könnyedén megsérthetjük, ami számtalan gombás betegség fertőzését segítheti elő!

Néhány dolgot csokorba szedtünk, amire érdemes odafigyelni decemberben. Például nézzünk utána a kertben zajló életnek, adjunk friss vizet, magvakat vagy bármilyen háztartási maradékot a madaraknak, de a fehér kenyérrel bánjunk csínján.

Egy nagy havazás után rázzuk le az ágakról a felgyülemlett havat, nehogy letörjenek a súly miatt. Tudom, nehéz ezt megtenni, mert gyönyörű látvány egy behavazott fa, de azok védelme is nagyon fontos.

Hiába van tél, ha olyan az időjárás – például nem fedi a talajt hótakaró - öntözzük óvatosan a növényeket és fedjük le őket. Figyeljünk arra, hogy minden olyan növényt megóvjunk, amely ki van téve a fagynak.

Vezessük el a vizet minden csatornából vagy csapból a kertben és szigeteljük le őket. Hogy megóvjuk a locsolótömlőt a fagyoktól, vigyük be – de előtte jól csorgassuk ki belőle a vizet. A külső csapokat pedig szigeteljük le zsákvászonnal, vagy a fagycsapnál zárjuk el őket. A fagycsap mindig a talajszint alatt, fagypont alatti mélységben keresendő. Ilyenkor légteleníteni is kell a csapokat, a teljes vízrendszer elzárása után hagyjuk nyitva a rendszert, hogy a felesleges víz és nyomás eltávozzon a rendszerből, így nem fog télen szétfagyni. A téli időszakban a vízaknán belül is téliesíthetünk: régi rongyokkal, takarókkal nagyon szépen megvédhetők a vizesblokk alkatrészei, elemei. Sokszor elég csak körbetekerni a csővezetékeken a rongyokat, ezzel már sokat tettünk a megvédésük érdekében.

Itt az ideje, hogy megjavítsuk azokat a dolgokat, amiket korábban elhanyagoltunk a kertben például kerítésjavítás.

Ilyenkor a termés egy része, például a sárgarépa, a krumpli, az alma, a körte a hűvös pincében, raktárban várja, hogy felhasználjuk. Ellenőrizzük gyakran őket, mert ha egy-két darab penészedik, rohad, hamar elromlik az összes.

Most van itt az ideje a szerszámkészlet ellenőrzésének is. Tartsuk őket karban, tegyük rendbe a gereblyéket, a metszőollót, a kapát, az ásót. Tisztítsuk, élezzük meg, olajozzuk be vagy cseréljük, ha szükséges. A fűnyírók, a fűkaszák esetében a bennük lévő benzint, olajat engedjük le, nem tesz jót a gépnek, ha télen a hidegben ezek beledermednek a motorba.

Forrás: agraroldal.hu, edenkert.hu, agroforum.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában