2022.04.05. 11:00
A Csiperke várja az óvodásokat
A Dunavecsei Református Kollégium Csiperke óvodája idén ünnepelte épületük átadásának 13. évfordulóját.
Fotó: Zsedrovits Eniko
Ebből az alkalomból az iváncsai Eleven társulat bábelőadást tartott a gyerekeknek, a Szegény ember és a róka című mesét adták elő. A produkciót az ide járó gyerekek családtagjai is megtekinthették egy közös, jó hangulatú délutánon.
A Csiperkével kapcsolatban fontos információ, hogy a Dunavecsei Református Egyházközség a fenntartója, két, tizenötös létszámmal működő csoportjuk van, vagyis kis létszámú csoportokban folynak a foglalkozások. Néptáncot és bibliai ismereteket is tanulnak a kicsik, de az utóbbi nem kötelező. A képzésekben benne van a szivacskézilabda (a kézilabda előszobája), és az angoloktatás is. Mindezek nem jelentenek külön elfoglaltságot a gyerekek számára, mert a képzések az óvodai időben történnek.
A közelmúltban két nyílt napot is tartott az intézmény, nagy sikerrel. Az érdeklődő szülők az intézmény minden zugát bejárták, sőt, a játékokat is kipróbálhatták. Ezeket az óvoda mostani „lakói” mutatták be nekik. Az is fontos volt, hogy azok a szülők is ott voltak a nyílt napokon, akiknek a gyerekei most járnak a Csiperkébe, ezért az érdeklődők első kézből kaphattak információkat az óvoda életéről.
Ez is lényeges: a Dunaújvárosban működő Csiperke óvodába április 5-én és 6-án lehet beiratkozni.