nem árt tudni

2018.10.07. 14:50

Így égesd a kerti hulladékot Perkátán

Perkáta Nagyközség hivatalos honlapján felhívással tájékoztatják a kerti avar és zöld hulladék égetésével kapcsolatos szabályokról. 

duol.hu

Fotó: Pixabay

Önkormányzati rendeletünk ősszel október és november hónapban teszi lehetővé a kerti avar égetését péntekenként 8 és 20 óra között, míg szombatonként 8 és 12 óra között. Természetesen a fenti időszakokon belül az eloltást is meg kell valósítani, illetve a tűzgyújtással kapcsolatos egyéb szabályokat is be kell tartani.

Minden előfizető rendelkezésére bocsátotta a hulladékszállítást végző vállalkozás a naptárt még az év elején, ebben szerepelnek a rendes szállítási időpontok mellett a szelektív edényzet (sárga fedelű kuka) dátumai, illetve tíz zöld hulladék elviteli nap is. Az utolsó előtti most pénteken, az utolsó pedig november 2-án lesz. A zöld hulladék kihelyezéséhez szükséges zsákot korlátozott számban nyitva tartási időben, hétköznap 8 és 16 óra között a Faluüzemeltetés Kastély oldalszárnybeli irodájában tudnak átvenni, vagy a szolgáltató irodáiban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában