az idősek tisztelete

2019.10.08. 11:00

Videó és sztárfellépő az idősek köszöntésén

Október 1-je az ENSZ kezdeményezésére 1991 óta az idősek világnapja. Ezt a jeles napot Kulcson is minden évben megünneplik, idén október 4-én köszöntötték az időseket.

Török Tímea

Jobb Gyula polgármester személyre szóló levélben hívta meg a kulcsi szépkorúakat a közös ünnepségre az iskola zenetermébe. A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a a felmérések szerint Magyarországon az emberek 20 százaléka időskorú, azaz 60 év feletti, közel kétmillióan. Legnagyobb arányban a főváros mellett, a kistelepüléseken élnek, mint amilyen Kulcs is. Többségünk, több mint 60 százalékunk nő, tehát sajnos nagyon sokan kénytelenek egyedül élni a mindennapjaikat. Ezért is szükséges az idősek számára a kiemelt figyelem.

Ez után a Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola színvonalas műsora, valamint a Vidám Emberek Közösségének fellépése szórakoztatta a közönséget. Több meglepetéssel is készültek a szervezők, így a rendezvény egyik különleges színfoltja a szervezők által készített múltidéző videó volt, amelyet a meghívottak fiatalkori, esküvői fotóiból állítottak össze, a másik pedig a sztárfellépő, Bereczki Zoltán nagy sikerű műsora.

A rendezvényen megjelent sok-sok szépkorú résztvevő a közös élményen túl emléklapot, baráti kézfogást és a kedves szavak mellé kis figyelmességet kapott ajándékba távozásakor Jobb Gyula polgármestertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!