Több tag életében történtek változások

2019.03.20. 08:00

Újjászerveződik a BeatKOHO

A BeatKOHO zenekar énekest keres, olvastam a közelmúltban. Aztán kiderült, a banda 2017 novemberében állt utoljára teljes létszámmal (heten) színpadra. Az együttes rappere, Joó László Joe elmondta, mi áll a háttérben.

Balla Tibor

A zenekar 9 éves fennállása alatt megjárta az ország legnagyobb klubjait és fesztiváljait, számtalan albumot és klipet készített. Az elmúlt másfél év folyamán a csapat több tagjának a magánéletében is olyan változások történtek, amelyek miatt sem kellő időt, sem energiát nem tudtak már a produkcióba invesztálni. Joe fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem romlott meg a viszonyuk a volt tagokkal, a lehető legszebben váltak el. Miután a zenekart lényegében Parádi Alberttel közösen hozták létre, ők ketten biztosan együtt muzsikálnak a jövőben is, nem szeretnék, ha az eddig befektetett munka kárba veszne.

A BeatKOHO zenekar ebben a felállásban már soha többé nem lép fel Fotó: BeatKOHO

Ez azt évet a vérfrissítés, és az újraszerveződés jegyében tervezik eltölteni, a koncertezést felfüggesztik, de gőzerővel dolgoznak a csapat újjáépítésén, és egy komplett hanganyag elkészítésén, amiben 6 újraértelmezett dal marad a repertoárból. Már próbálnak az új dobossal, gitárossal, a DJ-vel. A stílus alapjai maradnak, de szeretnék, ha a koncerteken a dalok jobban elszakadnának a számítógépektől, kicsit más legyen a hangzás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!