gondos munkával

2020.03.03. 16:00

Nagyböjti naptárt készítettek a Legó Liga gyerekeinek

Szokás szerint az előszállási ministránsok templomi szolgálatuk után mindig kapnak egy kis meglepetést. Advent folyamán egy legós adventi kalendárium ablakait nyitogatták.

duol.hu

Ez adta az ötletet Mihályi Miklós plébánosnak arra, hogy ami még nem létezik a világban, de a gondolatainkban már megjelent, azt miért ne alkothatnánk meg mi magunk. Így született meg a világon elsőként a kézműves, legót rejtő „nagyböjti naptár”. Az előszállási templom körmeneti keresztjét a Legó Liga szülői csapata gondos munkával feldíszítette negyven apró hengerrel. Persze előbb mindegyik hengerbe elrejtettek legómeglepetéseket és mini-legófigurákat.

Gondos munkával az ajándékokat a kereszt hengereibe rejtették a szülők

A negyven hengert pedig öt csoportban helyezték a keresztre, ezzel mintegy imitálva egy-egy legókockát. Idén a nagyböjti ministráns szolgálatok során, szentmisék alkalmával és keresztúti ájtatosság után ez a világújdonság várja a gyermekeket. A szülői csapat hatalmas lelkesedéssel készítette el ezt a díszes keresztet. A munka végeztével hasonlót éreztek, mint amiről a Teremtés könyvében olvashatunk: „Látta Isten, hogy amit alkotott, az jó!” Így örültek a Legó Liga tagjai Előszálláson is. Bizakodnak abban, hogy pár éven belül az ötletük nyomán az adventi legós naptárakhoz hasonlóan, a legós nagyböjti naptár is leemelhetővé válik a játékboltok polcairól. Addig is marad a házi készítés: az előszállási Legó Liga nagyböjti naptára!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!