Ételosztás volt a görögkatolikus egyházközösség jóvoltából

2019.12.06. 12:00

Meleg étel a csikorgó hidegben

Már hagyománynak számít, hogy a dunaújvárosi görögkatolikus egyházközösség havonta egyszer meleg­étel-osztással igyekszik könnyebbé tenni a rászorulók mindennapjait.

Tóth Alexandra

Fotó: LI

Kovács István parókus azonban kiemelte, nem csak a hajléktalanokat és mélyszegénységben élőket szolgálják ki – egy tál étel mindenkinek jár.

Ez alkalommal babgulyással készültek a Dózsa mozi előtti téren, a költségeket a ruszin nemzetiségi önkormányzat állta. Az egytálétel mellé kínált kenyeret, mint ahogy mindig, a Széchenyi Pékség ajánlotta fel, a Kiss Rentacar Autókölcsönző pedig a szállításhoz szükséges gépjárműveket biztosította.

Az atya elmondta, az emberek mindig hálásak, és örömmel fogadják az ajándékebédet. Most, az adventi időszakban néhány szem szaloncukor is járt a babgulyás mellé. Hozzátette, a görögkatolikus egyházközösség úttörőnek számított öt évvel ezelőtt az ételosztásban, és örömmel látja, hogy azóta több szervezet követi a példájukat.

Most megközelítőleg 350 adag leves készült, a maradékot a hajléktalanszállóknak és a Családok Átmenteti Otthonának lakói számára juttatták el.

Óriási kondérokból adagolták a gőzölgő babgulyást Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!