emlékeztek

2019.03.18. 16:00

Főhajtás Kornis huszár főhadnagy sírjánál

Március 15-én 11 órakor a templomosi temetőben gyülekeztek a baracsiak.

Horváth László

Kornis Károly huszár főhadnagy síremléke közelében felállított sátor alatt elsőként a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola ötödikeseinek ünnepi műsorát tekinthették meg a résztvevők, majd Horváth Béla nyugdíjas pedagógus történelmi kutatásaiból megtudhattuk, milyen szegénység és elkeseredettség vezetett a nemzeti összefogáshoz, hogy paraszti sorsú, mezítlábas emberek, vállukon tarisznyával nekiindultak beállni a seregbe. Meneteltek naponta harminc, negyven kilométeren át, és mire a csatatérre értek, teljesen elcsigázottak, kimerültek voltak. Horváth Béla példaként említette a szabadságharc résztvevőinek hitét, elszántságát és kitartását.

Ők nem vándoroltak külföldre a jobb megélhetés reményében, és életüket is készek voltak áldozni. Hasonló gondolatok mentén méltatta Baracs hősét, Kornis Károly huszár főhadnagyot Várai Róbert polgármester is, aki szintén az itthon maradottak példás tetteit emelte ki. Az ünnepség befejezésben főhajtással elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!