A legveszélyesebbnek ítélt fák kivágását már megkezdték

2019.12.07. 13:00

Fogynak a vasmű úti platánok

Dunaújváros MJV önkormányzata a napokban hozta meg a végleges döntést a Vasmű úti platánsor kapcsán, amely szerint a teljes faállományt ki kell vágni a balesetek elkerülése érdekében.

Tóth Alexandra

Fotó: LI

Tegnap délelőtt a DVG-s szakemberek így soron kívül hozzáláttak a legveszélyesebbnek ítélt fák kivágásához.

Az önkormányzat sajtóközleménye arról számol be, hogy – az elvégzett vizsgálatok szerint – a Vasmű út felújítása 4-6 évvel rövidítette volna meg a fák élettartamát, ám ettől függetlenül is néhány éven belül ki kellett volna vágni azokat. Ennek oka elsősorban az, hogy a közművek a fák elsődleges gyökereit rongálták, a mellvéd pedig a másodlagos gyökereket, ráadásul a növények nem viselték jól az utólagos feltöltést sem. A fákban keletkezett kár, noha szemmel nem minden esetben látható, nagyon is jelentős. Városunk egyik legforgalmasabb útján összesen 61 fának van kialakított hely, ahova a platánok eltávolítása után olyan fajtájú fákat fognak majd ültetni, amelyeknek „gyökerei nem olyan szerteágazók, mint a platáné, bírják a városi létet, aránylag gyorsan növekednek, őshonosak, és alkalmasak fasornak”.

Öles fahasábok maradtak csupán az ikonikus fákból Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!