legközelebb Mórra utaznak

2019.07.11. 11:00

Erdélyben járt az adonyi Szent Orbán borrend – velük volt Nagykárolyban a zászlós boruk is

Az adonyi Duna menti Szent Orbán Borrend képviseletében kilencen vettek részt a Kárpát-medencei Szent Orbán borrendek találkozóján az erdélyi, közelebbről a partiumi Nagykárolyban.

Agárdy Csaba

sdr

A felvidéket Ógyalla, a Délvidéket Horgas, az anyaországot Hajós és Adony képviselte, és természetesen ott voltak a házigazdák is.

Az eseményen összesen negyven borász beszélgetett a szakmai tapasztalataikról. A nagykárolyi élményekről Schmidt Attilát, az adonyi borrend nagymesterét kérdeztük.

Az adonyi Duna menti Szent Orbán Borrend küldöttsége

– Nagyon érdekes és tanulságos volt az utunk. Pénteken este a vacsoránk annyira közel volt a határátkelőhöz, hogy az asztalunk némi túlzással már Magyarországon volt. Kifogástalan borokat kóstoltunk. Ugyanazokkal a fajtákkal kínáltak minket, amiket itthon is megszokhattunk, kivéve a fekete leánykát, amely kékszőlő, tehát vörösbor készül belőle. De nemcsak a borászatról szólt a látogatásunk, nagy élmény volt megtekinteni a Károlyi-kastélyt, amely eredetileg Mátyás király korában épült, gyönyörűen felújították, korabeli bútorokkal van berendezve. Ami egy kicsit talán meglepő volt, az úgynevezett hobbiborászok sokkal szebb borokat mutattak, mint a nagy nevű borászatok – tudtuk meg a nagymestertől.

Vendégségbe nem illik üres kézzel menni, az adonyi borklub tagjai sem tették ezt meg, többféle itókával keltek útra, és természetesen vitték magukkal Adony zászlósborát, Mayer Béla cserszegi fűszeresét. Ami a lényeg: nagy sikert arattak, nem hoztak szégyent magukra.

Az adonyiak remekül érezték magukat Fotók: amatőr felvételek

A találkozón a résztvevők eldöntötték, hogy jövőre az adonyi szőlőhegyen találkoznak, bár volt más elképzelés is, de az adonyiak érdekképviselete erősebb volt mindenkinél.

Egyébként a Szent Orbán Borrendek találkozójának ötlete Adonyból származik, mint ahogy a Fejér megyei borász-, vadász-, halásztalálkozóé is, amely az idén már a tizenegyedik lesz a sorban. Ezúttal július 13-án Mórón találkoznak a résztvevők.

Az adonyiak augusztus 3-án is tiszteletüket teszik Mórón, akkor a tagság szakmai kiránduláson vesz részt a borvidéken. De hogy mennyire nem tétlenkednek az adonyiak, azt az is bizonyítja, hogy július 9-én összeül a nagytanács, előkészítendő a Márton-napi ünnepséget, és az újbormustrát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!