Impressziók

2020.02.12. 12:00

Élmények, impulzusok pazar színekbe öntve

Pinke Miklós festőművész Impressziók című önálló kiállítása nyílt meg tegnap délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériájában.

Balla Tibor

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Rohonczi ROHO István képzőművész, az aula tárlatsorozatának szerkesztő-rendezője, kurátora elmondta, éves tematikájának fontos része, hogy minden évadban legalább egy székesfehérvári képzőművésznek is biztosítson bemutatkozási lehetőséget a színház impozáns előtere.

A megnyitót a Széchenyi István Gimnázium két tanulója, Jánosi Hanna és Magyar Zsófia tette még emlékezetesebbé, előbbi énekével, utóbbi gitárjátékával. Műsorukban jól megfért egymással Radnóti Miklós Éjszaka című versének feldolgozása és az Ocho Macho slágere.

A megnyitót ismét Jánosi Hanna éneke és Magyar Zsófi a gitárjátéka tette emlékezetesebbé Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Pinke Miklós képzőművész (akinek alkotását a Modern Művészetért Közalapítvány is őrzi) tárlatának megnyitóját olyan emberre bízta, aki már régóta ismeri őt. Gábor Gina újságíró ennek megfelelően személyes hangú megnyitóbeszéddel készült. A megnyitó közönsége elé citálta Pinke derűjét, szarkazmusát, bölcsességét, egymondatos verseit, amiket egykoron gyümölcsösládákon és kerámiákon is megörökített. Kiemelte a képzőművészben dúló folytonos vágyat a megújulásra, felvázolta alkotói korszakait, és azt a komoly feladatot, amit a székesfehérvári Tóparti gimnázium művészeti tagozatának létrehozása jelentett. Persze szó esett arról is, hogy zenekart alapított, és hatvanévesen dobfelszerelést vásárolt. „Pinke kifigyeli ezt a titkot, naponta játszik a színekkel – kutatja a legmegfelelőbbeket, a szürkésfehér háttérből felfénylő mélyvörösökben, lilákban tapicskol önfeledten...”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!