Elment a legenda

Deák Sándor 1951–2019

Sanyi! Nem akartam ilyen helyzetbe kerülni! Eszem ágában sem volt nekrológot írni rólad. Nem is tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem tudtam elképzelni, hogy valaha szükség lehet rá, hiszen mindig annyira teli voltál élettel.

Hiába mentél nyugdíjba, végleg akkor sem tetted le a te lantodat, a kamerát. Nem is tudtunk másként elképzelni, csak orrodra csúsztatott szemüveggel, és kamerával a válladon, vagy az állvány mögött. Hiszen vérbeli televíziós voltál világ életedben. Nem véletlenül bábáskodtál ott az ország első vidéki televíziójának alapításakor.

Talán épp az elmúlt héten meséltem rólad valakinek büszkén, mert ismerem az ország egyik legjobb operatőrét, talán a legalázatosabb szakembert, akit emberként is nagyon megszerettem, szakmailag pedig végtelenül tisztelem. Látod, most se tudtam leírni, hogy ismertem! Mert tudom, hogy nem haltál meg. Legalábbis bennem, vagy bennünk, akik szerettek, egészen biztosan tovább élsz!

De azért megérdemeltél volna még jó néhány boldog évet azok után az évtizedek után, amik a kötélidegzetet is kirojtozzák. Sokkal több békés horgászhajnalt, nevetős, adomázós sörözéseket, kacagással teli unokás hétvégéket.

Szerencsére maradt jó néhány videotekercs, ami megőrizte mással összetéveszthetetlen látásmódod, és maradt sok volt kolléga, barát, akik nem felejtik el, milyen kedves, türelmes voltál velük.

Annak az utolsó napnak is nekifutottál, mint a többinek, de a tested már nem engedte, hogy folytasd, arról a székről már nem álltál fel. De én még látlak, ahogy huncut félmosollyal rágyújtasz az objektív mellett, és még bízom benne, hogy végül kibököd: Csak vicc volt az egész! Persze tudom, most már életed legnagyobb rendezőjével dolgozol tovább.