Elmaradt idén több program

2020.07.22. 12:00

A korábbi években áprilistól júniusig tartott a közbiztonsági rendezvénysorozat

Molnár Emese

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Elkészítette a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a tavalyi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amelyet a múlt csütörtöki közgyűlésen fogadtak el a képviselők. Az ülésen jelen volt Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, aki kiegészítésként elmondta, a katasztrófavédelem feladata a polgárvédelem és az ipari biztonság is, amely Dunaújvárosban kiemelten fontos. Megköszönte az eddigi együttműködést, és hozzátette, az emberek biztonsága érdekében erre a jövőben is szükség van.

Beszámolót küldött a közgyűlés számára a Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány, valamint a Dunaújváros Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Utóbbi szervezet elnökének, Orgovány Zoltánnak a megbízatása lejárt, így az ülésen újabb egy évvel bízták meg a fórum irányításával.

Elfogadták a tavalyi tűzvédelmi tevékenységről szóló beszámolót is

Az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetőjének, Kissné Fekete Éva megbízása megszűnik idén december 14-én, ugyanis nyugdíjba vonul. Emiatt vezetői pályázat kiírásáról döntöttek a képviselők. Kérésre a családsegítő szolgálat éves költségvetését 1,75 millió forinttal megemelték, a forrást kulturális célú támogatásra használja fel a szolgálat, az intézmény által biztosított szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokat igénybe vevő gyermekek és azok családjai számára.

Ipari város lévén a tűzvédelem kiemelten fontos helyen szerepel településünkön Fotó: archív

A Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros intézmény a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar pályázatát megnyerve az egyetem partnerintézménye lett. Ez azt jelenti, hogy gyakorlati képzést biztosítanának a hallgatóknak. Ehhez együttműködési megállapodást kell kötni, amihez hozzájárul a fenntartó önkormányzat is.

A járványügyi helyzet miatt több közösségi program elmaradt, így a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány égisze alatt működő, nagy hagyományokkal bíró, a korábbi években áprilistól júniusig tartó közbiztonsági rendezvénysorozatunk is. Az alapítvány a tervezett programok közül három, az I. világháborúban elhunyt katona sírját felújítja, illetve koszorúzásokat tart. Ezekhez 120 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól, amelyet a képviselők meg is szavaztak.

A Munkácsy Mihály utca 1–7., valamint az Esze Tamás utcai 13–13/a. társasházak tetőszerkezete kritikus állapotban van. Felújítják, de az önkormányzattól négymillió forint kölcsönt igényeltek, a képviselők pedig biztosítják a kért összeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!