a híres földvári vásár

2019.03.19. 10:00

Az idén ez volt az első

Pazar esemény volt a dunaföldvári országos állat- és kirakodóvásár, március harmadik vasárnapján.

Balogh Tamás

Fesztiváli volt a hangulat, kívül-belül. A kedvenc vásárlátogatóm egy kedves hölgy, aki kísérőjével egy szobakutyusért érkezett, és boldogan távoztak egy imádni való németjuhász-kölyökkel!

Stand up szintű kellemes stílusában Kálmán László dunaújvárosi és mezőfalvi kötődésű fiatalember így mutatta be ezt a piacra érett jószágot: – Nekünk dolgunk van, hiszen szeretnénk eladni a birkánkat.

A büfések: Dávid István (b), Tüske Gábor (j)

– Tíz éve űzöm ezt a szakmát, amit nagyon szeretek csinálni – mondja Kecskés Zoltán. Évente nyolc-kilenc bikát tudunk fölnevelni. Ezek a jószágok nem csak szelídnek tűnnek, hanem valóban azok is. Méghozzá a bánásmódtól, valamint attól, hogy igazi, adalékmentes tehéntejen nevelődnek. Az anyaállat is természetes tápanyagokat kap, amik a napon teremtek.

Perecsényi Péter és Patyi István gyerekfejjel libapásztorként kezdték, barátok lettek, és máig nem szerettek ki a szakmából. – Lehet, hogy hihetetlen, de ez is egy komoly tudomány. Az ember szeme, megérzései nélkülözhetetlen az állatok tartásához. Számunkra ez egy csodálatos dolog a mai napig. És ma is mindent eladtunk.

A libások: Perecsényi Péter (b) és Patyi István (j) gyerekként kezdték a libapásztorkodást Fotók: Balogh Tamás

A vásári Aranyfácán büfé alapintézmény. Dávid István: – Remek időnk volt, rengetegen érkeztek. Szerencsére sokan bejöttek hozzánk is. A vásár slágercikkei változatlanul a sült kolbász és a hurka, persze a friss pecsenyének itt is nehéz ellenállni. A vendégek főleg üdítőitalokat fogyasztanak, ez nem egy alkoholos, mulatós helyszín. Mindent eladtunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!