Évente ezer hölgy életét lehetne megmenteni

2019.10.14. 17:00

A szűrés fontossága – életeket menthet

Immáron 6. alkalommal rendezték meg a Séta a mellrák ellen, a korai felismerésért mottóval életre hívott programsorozatot, amelyen több százan vettek részt.

Szabó Szabolcs

2019.10.12.Séta a mellrák ellen Dunaújváros Városháza Tér-Járási HivatalKovács JuditFotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szombaton immáron 6. alkalommal rendezte meg a Séta a mellrák ellen, a korai felismerésért című programot, amely reggel kilenc órakor kezdődött a Városháza téren. A közel kétszáz résztvevőt a szervezők részéről Dózsáné dr. Sasvári Ildikó népegészségügyi osztályvezető, dr. Radványiné Trautmann Erika vezető védőnő, dr. Krisztián Erika megyei tiszti főorvos és dr. Kovács Péter, a helyi kormányhivatal vezetője köszöntötte.

A megszólalók hangsúlyozták: a figyelemfelkeltő séta, majd az azt követő előadás-sorozat célja, hogy kiemelje, össz­társadalmi érdek a mellrák elleni küzdelem, hiszen élete során a magyar lányok, hölgyek, asszonyok 8-10 százaléka találkozik a betegség valamilyen formájával. Sőt, a nőknél, e rákos megbetegedés vezeti a halálozási rátát. A megelőzés, egyik kulcsmomentuma a központilag szervezett szűrővizsgálat, amelynek lehetőségét az érintettek mindössze 40 százaléka használja ki Fejér megyében.

 

A figyelemfelkeltő sétát ezúttal az Acélbikák jégkorongozói vezették fel, a menet pedig a Dózsa György út és a Szórád Márton út érintésével érkezett meg a járási hivatal épületéhez, ahol szakmai előadások várták a résztvevőket.

Ezek egyikén, dr. Hallai Georgina osztályvezető főorvos a szűréssel kapcsolatos fontos tényekre hívta fel a figyelmet: a szűrési eljárás minimális sugárhatással és elviselhető kellemetlenségekkel jár. Ha sikerülne elérni, hogy 45 és 65 év közötti hölgyek legalább 70 százaléka részt vegyen a kétévenkénti szűrésen, akkor hazánkban legalább ezer nő életét lehetne megmenteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!