A diákok üres tornateremben adták elő a megemlékező műsort

2020.03.14. 14:00

A Március 15-i ünnepségek – kevés kivétellel – elmaradnak

Üres tornateremben tartották Mezőfalván az iskolások a március 15-ei megemlékezést. Igazodva az országos rendelethez és szabályokhoz az idén nem volt nyilvános a megemlékezés és az osztályok sem vehettek részt az ünnepi műsor bemutatásán.

Török Tímea

A helyi tanári kar azonban megtalálta a megfelelő, biztonságos megoldást, így a megemlékezés sem maradt el – kaptuk az információt az iskola vezetőitől.

A március 15-ei megemlékező műsort a hetedik évfolyam tanulói üres tornateremben, csak az iskola vezetőségének adták elő a koronavírus által kialakult helyzet miatt. Az iskola diákjai osztálykeretben, interaktív tábla segítségével nézhették meg az ünnepi műsort, amelyet Zsömbör Attila osztályfőnök, a megemlékező műsor összeállítója rögzített.

Kisapostagon a korábbi rendtől eltérően most március 13-án, pénteken az önkormányzat tisztelgett koszorúval a márciusi hősök előtt, a Petőfi-szobornál.

Baracson Kornis Károly huszár főhadnagy síremlékét koszorúzzák majd

Baracson is átalakultak az eredeti tervek. A templomosi temetőbe meghirdetett rendezvényen a diákok műsora elmarad és sátrat sem állítanak. A megemlékezést az önkormányzat és a képviselők tartják meg szűk körben március 15-én 11 órai kezdettel a templomosi temetőben Kor­nis Károly huszár főhadnagy síremlékénél. Beszédet mond Várai Róbert polgármester, közreműködik Horváth Béla történelemtanár.

A mezőfalvi diákok által előadott műsort az osztálytermekben nézték a tanulótársak Fotó: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Rácalmáson az önkormányzat vezetői helyezték el a megemlékezés virágait tegnap délután a Petőfi-szobornál. Adonyban március 13-án 17 órára ünnepi műsort terveztek a művelődési házba, ám ez elmaradt a koronavírus-járvány veszélye miatt, ahogy majd a fáklyás felvonulás is. Viszont koszorúzással tisztelegnek a hősök emlékének március 15-én 10 óra 30 perckor szűk körben, kizárólag csak az önkormányzati testület tagjai.

Adonyban három helyen emlékeznek majd koszorúzással: a régi önkormányzat épületénél, a templom mellett és az iskola udvarában álló emlékhelyen.

Kulcson március 15-én 10 órától tervezték a megemlékezést a kulcsi faluház előtti téren. A Kossuth-szobornál nem lesz rendezvény és végül a koszorúzást sem tartják meg.

Előszálláson lapzártáig nem érkezett ellenkező információ az előzetes programhoz képest. Így március 15-én, vasárnap tartják az ünnepi megemlékezést 18 órától, majd a Petőfi-szobor koszorúzását tervezték az ünnepség zárásának.

Dunaújváros Megyei Jogú Város ünnepi megemlékezése is elmaradt a kormány rendelkezésének megfelelően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!