tisztelettel, szeretettel emlékezve őrzik az örökséget

2020.08.13. 09:00

A Baracs vezér szobra előtt összegyűltek

Balogh Tamás

Immár hagyományosan ebben az időszakban, egy ünnepélyes főhajtásra és koszorúzásra gyűlnek össze a névadójuk, Baracs emlékműve előtt az ott lakók. Az ősi emlékek után azokat is köszöntötték, akik a mai korban tettek jó példaként emlegetni valót a közösség érdekében. A rendezvényt a Vezér téren tartották pénteken késő délután.

Szépszámú ünneplő érkezett a helyszínre, nem állította meg őket az igazi nyári forróság. A hivatalos megemlékezést és a díjátadó ünnepséget a helyi előadók nívós műsora tette teljessé.

Az ünnepi beszédet Várai Róbert polgármestertől hallottuk. Beszédében rávilágított arra, hogy minden település életében fontosak azok a gyökerek, amelyek felidézésével megerősítik a hovatartozásukat, és büszkévé teszik az ott élőket. Az általa megidézett korszak a honfoglalás előtti volt. Az ünneplőknek egy barátságos hangulatú áttekintéssel, segített megérteni a történelmi időket.

Szárszó Lajos képviselő, Várai Róbert polgármester, Brandtner Antal képviselő, Baloghné Bitó Ildikó képviselő, Fehérvári József alpolgármester, dr. Fekete Borbála képviselő, Kocsis Sándor képviselő Fotó: Balogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

A szoborra tekintve elmondta, hogy Baracs vezért már abban a korszakában ábrázolja, amikor már békességben éltek a környékkel. A nyakában kereszt volt, hiszen bizonyossággal elmondható, hogy az itt élt avarok és magyarok már ismerték a kereszténységet. Mi most egy olyan személy előtt tisztelgünk, akit megtaláltunk magunknak, és akit valamennyien szerethetünk. Nevet adott a településünknek és őrizzük az örökségét. Azt akartuk, hogy legyen történelmi gyökerünk. Általa leltük meg.

A Baracs Községért díjban részesült Hortyi Lászlóné, Simonné Zelnik Angéla és Magyar József. Várai Áron Baracs község ifjúságáért díjat vehetett át. Veszprémi János posztomusz díszpolgári címet kapott, amelyet családtagjainak adtak át.

Az alkalommal adták át a Virágos Baracsért díjakat.

A legszebb előkertekkel és a megérdemelt díjjal Sebestyénné Martin Gabriella, Zsebeházi János, Martin Konrádné, Márhoffer Csaba, Haszon Gyula, Györök Istvánné, Aranyosi Sándorné, Gárgyán Attiláné és Bálint Mihály büszkélkedhetett.

A Magyarország legszebb konyhakertjei, Magyar Örökség programban két baracsi is indulási jogot kapott, az elért eredményükről később adunk hírt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!