Nagyon jó nap volt

2024.05.14. 16:01

Nehéz feladatokat adott a hajtóknak

Aki nem ismeri, csak messziről beszélget hozzá a kemény tekintete miatt. A Daruszentmiklósi Lovasnapon betöltött szerepében illett is hozzá ez a szigorúság. Az idősebb Maszlag Gábor jelölte ki és építette föl a pályát a különböző futamokhoz. Nem mellesleg könyörtelenül számolta a versenyzők által vétett összes hibákat, mert hogy az összes futamukat végignézte.

Balogh Tamás

Ugye te vagy itt a versenyigazgató?

 

- Én ugyan nem! Egyszerre vagyok a magam főnöke és a segédje is. Nem vagyok mérges, csak folyamatosan figyelni kell a hibákat, amit jelzek a zsűri felé. Aztán, ha levernek, vagy feldöntenek valamit, akkor én megyek helyreállítani a dolgokat. Így aztán már lassan annyit mentem, mint te szoktál reggelenként.

Ez egy nehéz pálya?
- Ez egy rutinosoknak való pálya. A felkészültségtől, a szerencsétől és a napi formától függ, hogy valakinek mennyire lesz az. Vannak benne kanyarok, van ahol lehet ereszteni, de olyan szakasz is, ahol csak lépésben hajthatsz. Itt minden méter kivan használva.

Volt olyan versenyző, aki azt panaszolta, hogy nagyon rövid, mire a társa egyből letorkolta, hogy „még sem tudtad megtanulni!”
- Persze volt ilyen is, meg olyan, aki szerint nagyon kemény a pálya, de persze az sem volt igaz. Minden versenyszám előtt van egy pályabejárás, amikor minden induló gyalog végigjárja a távot, hogy alkalma legyen alaposan megismerni és felkészülhessen rá. A versenyt komolyan kell venni és alaposan fel kell készülni rá. Ma két versenyszám volt az akadály- és a vadászhajtás. Az előbbi volt a nyitószám, és a végén még egy futamot rendeztünk belőle, az volt az összevetés.

 

Felkészülten jöttek a versenyzők?
-Ajánlottam is nekik előre, mert én is azt csináltam a pályával. Remélem, hogy mindenki komoly lovasember akar lenni, ahhoz pedig sok munka és gyakorlás szükséges. Ez a verseny is egy jó lehetőség volt az előrelépésükhöz.

 

Régebben megkiabáltam őket a lovak állapota miatt is, de most hála Istennek azokkal nem volt semmi baj sem. Azért is fölemeltem a hangomat, hogy ne verjék őket. Fölösleges őket bántani. Persze figyelmeztetni kell őket a cél eléréséhez, a betanításnál főleg, de a kettő nem ugyanaz. Normális esetben az ostor csak jelzésre való.

Volt itt egy névrokonod a csikósbemutatón. Őt is nagyon szigorúan instruáltad. 
- Nem véletlenül, hiszen ő az én fiam, és ez a szigorúság is kell ahhoz, hogy rendesen végezze a dolgát és ilyen hibátlanul dolgozzon, mint ez alkalommal!

Mindent összevetve ez egy nagyon jó nap volt!
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában