Dr. Horváth Ákos 1942-2023

Dr. Horváth Ákos 1942-ben született Miskolcon. A háború után családjával Sztálinvárosba költöztek, ahol kohómérnök édesapja az akkor születő vasműben kezdett dolgozni. Általános iskolásként már bejárhatott a gyárba édesapja oldalán, ahol életre szóló élményeket szerzett. Látta az épülő I. számú nagyolvasztó belsejét és látta felépülni a hengerműveket is.

Egyetemi éveit Miskolcon töltötte, miközben alig várta, hogy munkába állhasson. Ifjú egyetemistaként 1966 nyarán már benn dolgozott a Hideghengerműben mint hengerész, majd egy évvel később 1967-ben lett Okleveles kohómérnök a Nehézipari Műszaki Egyetemen, Miskolcon. Húsz évvel később 1987-ben pedig itt avatták egyetemi doktorrá, ekkor már két gyermekes családapaként.

1969-től üzemmérnök, majd termelési osztályvezető lett. Később technológiai vezető, majd 1982-től a Hideghengermű vezető technológusa, gyáregységvezető-helyettese. 1986-tól a Dunaferr Rt. vállalati főtechnológusa. 

1991-től az Acélművek Kft. főtechnológusa, 1993-tól az Acélművek Kft. minőségbiztosítási és technológiafejlesztési főmérnöke, majd 1999-től az Acélművek Kft. műszaki technológiai főmérnöke. 2006-tól pedig az ISD DUNAFERR Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének szakmai tanácsadója volt.

1965-től az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagja, majd hosszú ideig a helyi csoport vezetőségi tagja volt. 1968-ban jelent meg Dr. Verő Balázzsal közös első tudományos munkája a Kohászati Lapokban, melyet 40 év fáradhatatlan munkája követett. Kiemelkedő szakmai életútján 62 publikáció és 35 előadás köthető a nevéhez, a magyar mellett angol, német, olasz és orosz nyelvűek is. Az évtizedekig kiadott Dunaferr Műszaki Gazdasági Közleményekben 35, a Bányászati-Kohászati Lapokban 19 cikke, egyéb szakfolyóiratokban 8 írása jelent meg és összesen 35 előadást tartott különböző szakmai konferenciákon, tudományos rendezvényeken. Külföldi tudományos eseményeken is tartott szakmai előadásokat, például 1986-ban a Freibergi Akadémiára, 1995-ben pedig az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) konferenciájára, Lausanne-ba is meghívták előadóként.

Az 1980-as években kapcsolódott be a hengerész szakmunkások képzésébe, és csaknem három évtizeden át részt vett az oktatásban óraadóként. A szalaghengerlés témakörében tankönyvet is írt, és részt vett a vizsgáztatásokban is, egészen 2013-ig. Az 1990-es évektől szoros szakmai szálak fűzték a Dunaújvárosi Főiskolához és a Miskolci Egyetemhez is. Rendszeresen felkérték mindkét felsőoktatási intézményben államvizsgabizottsági tagnak, illetve a vizsgabizottság elnökének is. A Dunaújvárosi Főiskolán tizenöt éven keresztül oktatta a hengerléstechnológia tárgyat a képlékenyalakítás szakon tanuló mérnökhallgatóknak, illetve az Ipari Tanszék vezetője is volt. A jövő kohász generációinak tanítása a szenvedélye volt, így nyugdíjba vonulása után is tanított, egészen addig, amíg az egészsége megengedte.

Több, a közreműködésével fejlesztett termék jelentős szakmai elismerést nyert el, például Industria Nagydíjat, vagy Magyar Minőség Háza Díjat. Ilyenek voltak a lakkbeégetéssel keményíthető acélok, a zománcozható acélok, a lézer- és mikroplazma-vágásra alkalmas, feszültségmentes, melegen hengerelt táblalemezek és szélestekercsek. De közreműködött hidegen hengerelt és a Sendzimir-rendszerű szalaghorganyzó soron horganyzott, többes fázisú acélminőségek kifejlesztésében is.

Számtalan elismerés és kitüntetés mellett 2003-ban megkapta a vállalat legrangosabb kitüntetését, a Borovszky Ambrus díjat, majd 2004-ben a Dunaferr Rt. Főtanácsosává nevezték ki.

Különleges szakmai életútja mellett emberként is különleges volt, hatalmas szívvel és szeretettel élte az életét. Segítőkészségét és őszinte, tiszta, nyílt személyiségét az utolsó pillanatokig megőrizte.  48 év házasság után 2021-ben veszítette el feleségét, ami gyógyíthatatlan sebeket hagyott benne. Utolsó éveit Nagyvenyimen töltötte, a családjának élt és még ekkor is több könyvön, cikken dolgozott egyszerre, amelyeket sajnos már nem tudott befejezni. 

Emléke örökké élni fog bennünk.

DÍJAK, ELISMERÉSEK 

OMBKE-nívódíjak 
Kiváló Újító Aranyjelvény, 1984 
Veszprémi Akadémiai Bizottság tagja, 1985-1990 
Minisztertanácsi kitüntetés „Kiváló Munkáért”, 1988 
Dunaferr Alkotói Alapítvány nívódíjak, Címzetes főiskolai docens, 2001 
Borovszky Ambrus-díj, 2003 
Dunaferr Rt. Főtanácsosa, 2004
Okleveles kohómérnök, NME Miskolc, 1967 
Egyetemi doktor, 1987 
Minőségügyi szakmérnök, BME Mérnöktovábbképző Intézet, 1992 
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagja 
A Magyar Tűzihorganyzók Szervezetének tagja