2023.01.16. 14:00
A Vasvári iskola nyílt napja
A Vasvári Pál Általános Iskola szombaton délelőtt nyílt napot tartott. Az érdeklődés nagy volt a leendő tanulók és a szüleik részéről. Az intézmény pedagógusai alapos ismertetőt tartottak arról, mit is jelent a Vasváriba járni.
Bemutató óra a leendő diákoknak és a szülőknek. Érdeklődőben nem volt hiány Fotók: Laczkó Izabella
Fotó: LI
Dunaújváros
Szeretné, hogy gyermeke akár országosan is díjazott Jó tanuló, jó sportoló legyen? Szeretné, hogy gyermeke nívós középiskolába nyerjen felvételt? Ebben az esetben várjuk a Vasváriba! A fenti két kérdés is olvasható azon a meghívón, amelyet az iskola bocsátott ki a szombati nyílt napja kapcsán. A jelek szerint sokan szeretnének az iskolában tanulni, mert amikor Gálosfai Tímea intézményvezető a Vasvári ebédlőjében köszöntötte a megjelenteket, akkor a helyiség teljesen megtelt.
Gálosfai Tímea beszélgetésünk során elmondta, a nyílt napot (napokat) azért rendezik meg, mert nehéz a gyerekeknek, de elsősorban a szülőknek dönteniük arról, hogy a pici hol kezdje a tanulmányait, hiszen jó esetben nyolc évre szól a döntés.
– A felelős szülők megnézik a lehetőségeket, és a tapasztalataik alapján választanak. Biztató számunkra az az érdeklődés, amit a nyílt napon tapasztaltunk, ezért bízom abban, nem lesz gond számunkra ősszel három elsős osztályt indítani – tudtuk meg az intézményvezetőtől.
Gálosfai Tímea azt is elmondta, továbbra is kiemelten kezelik a sportot, hiszen még mindig elsősorban sportiskola a Vasvári. De arra is felhívta a figyelmet, nem feltétele a sportolás annak, hogy valaki a Vasvári tanulója legyen, már csak azért is, mert mindig voltak körzetes gyerekeik.
A nyílt napon a szülőkkel meg szeretnék ismertetni, hogy nálunk milyen fontos a tanulás és a sportolás. A mostani negyedik osztályosokkal foglalkozó tanítók, ősztől az elsősöket tanítják, nyílt napon ízelítőt adtak a közös munkából.
A tantermek után a tornaterembe költöztek át a jelenlévők, ahol tíz sportág képviselői várták őket, edzők és azok a vasváris tanulók, akik már sportolnak. Tény: érdekes bemutatókat láthattunk. Azok a sportágak is megoldották a bemutatkozásukat, akiknek ez nem egyszerű egy tornateremben, gondolunk itt a vizesekre. A vízilabdázók pókfocival imitálták a pólózást, a kajak-kenusok a hajókat emelvényekre rakták és úgy eveztek.
Szombaton délelőtt az bebizonyosodott, a Vasvári iskola felkészülten várja a leendő elsőseit. A jelszavuk: Vasvári, nem csak sportolóknak!
Vasvári iskola
- Programok kavalkádja a Vasvári sport- és egészségnapján
- Verset mondtak, rajzoltak és zenei tehetségüket is megmutatták a Vasváris diákok - képgalériával
- Szépíró vasváris büszkeségek
- Iskolások ajándéka a helyi kórháznak
- A karácsony hangulatát hozták a vasváris diákok a kórházba