Énekkel köszöntötték

2022.12.07. 07:00

Idén is jók voltak a DUFiókák a Mikulás szerint

A bölcsődében a gyerekek reggelre már szép ruhába öltöztek, úgy várták a szakállas urat, aki természetesen teli zsákkal érkezett hozzájuk.

duol.hu

Fotók: uniduna.hu

Már egy ideje készültek a Dunaújvárosi Egyetem munkahelyi bölcsődéjében a csöppségek, akik énekekkel, versekkel várták a Télapót és a kedvéért még a termeket is szépen kidíszítették.

A kedden is dalolásztak a bölcsisek és ennek örömére meg is érkezett a Mikulás hozzájuk, hiszen meghallotta a hívogató dallamokat. A manók elmondták neki, hogy minden bölcsis idén is nagyon jól viselkedett, amit ő maga is megláthatott a messzelátó távcsövével. A bátor gyerekeket egyesével hívta magához és mindenkit megdicsért, amiért ügyesen esznek és szépen viselkednek a bölcsődében. A gyerkőcök ekkor névre szóló ajándékcsomagot kaptak a Mikulástól tele egészséges, vitaminokkal teli gyümölcsökkel, kis csokikkal és ajándékokkal. Az állami támogatás révén idén sok új játék is került elő a Mikulás zsákjából, amivel majd bent a bölcsiben közösen játszanak a kicsik. A végén pedig köszönetképpen elénekelték együtt a kedvenc dalukat a Mikulásnak, aki tovább állt végül, hiszen nagyon sok jó gyereket kell még meglátogatni.

 

A Mikulás napnak nem volt vége ezután sem, hiszen nagyon jó hangulatú, különleges tízórai vette kezdetét, ahol sok finomsággal, pogácsával, süteményekkel és gyümölcslével ünnepeltek a résztvevők, amelyekért a szülőknek vagyunk hálásak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában