Boldogok a sajtkészítők

2021.11.01. 07:00

Úgy szeretnék sajtot készíteni, hogy az nekem is és másoknak is örömet szerezzen

Az országban egyre népszerűbbek a termelői piacok, ahol háztáji zöldségeket, gyümölcsöket, otthon készült lekvárokat, szörpöket és sajtokat is árulnak. A Dunai Kincses Kert termelői piacon kedvünkre válogathatunk az ízletes portékák között, nagy népszerűségnek örvend Judik Csaba kistermelő standja, ahol ínycsiklandó kézműves sajtjait kínálja. Vele beszélgettem.

Varga Zsófia

Fotó: LI

– Hogyan lesz valaki sajtkészítő? Meséljen a kezdetekről?

– Húsz-huszonöt évvel ezelőtt láttam egy, az olasz kézműves sajtkészítésről szóló dokumentumfilmet. Abban az időben egy számomra nagyon érdekes és fontos termék fejlesztésén dolgoztam. Sok hasonlóságot láttam a sajtkészítés és az akkori feladatom között, ami a sajtkészítés élményének életre szóló bevésődését eredményezte. Évekkel később, amikor az üzleti életben való tevékenykedésem végéhez közeledtem, kézenfekvőnek látszott valami olyasmit csinálni, ami köthető a tanult szakmámhoz, a vegyészethez, és az addig megtanultakat is hasznosítani tudom. Ekkor olvastam és a mai napig nagy hatással van rám E. F. Schumacher A kicsi szép című könyve, amely az emberléptékű és fenntartható működés alapjait írja le. Visszaemlékezve az imént említett filmélményemre, ami két évtized sodrását kiállva erősen hatott rám még akkor is, kész voltam arra, hogy teret adjak az elképzeléseimnek, és létrehozzak egy saját, egyszemélyes kézműves sajtműhelyt.

– Milyen elemekből áll a sajtkészítés folyamata?

– A hosszan érlelt sajtkészítés folyamata a nyers tejes sajtok készítéséhez szükséges minőségi tej előállításával kezdődik, és az elkészített sajt érlelési idejének végéig tart. A két végpont között nagyon sok kisebb-nagyobb technológiai lépés van, ami alapvetően befolyásolhatja a sajtkedvelő élményét. Ezek a lépések teszik izgalmassá, különlegessé a kézműves sajtokat. És ezek a lépések nemcsak azt eredményezik, hogy különböző fajta sajtokkal találkozhatunk, hanem azt is, hogy a kézműves sajtok esetében sajtról sajtra is különbségek lehetnek.

– Milyen ma Magyarországon a sajtfogyasztás kultúrája?

– Nem vagyunk sajtfogyasztó nemzet. De igenis van igényünk arra, hogy a megszokott sajtízek mellett találkozzunk olyanokkal is, amelyek egyediek, izgalmasak. Van egy fogyasztói réteg, amely nem sajnálja az idejét és energiáját, hogy a termelői piacokat járva rátaláljanak ezekre a különlegességekre, legyen szó sajtokról, hentesárukról, biozöldségekről és -gyümölcsökről. Mi nekik készítjük a sajtjainkat.

– Mitől lesz egyedi a Judik-sajt?

– Talán attól, hogy én igazából nem is egyszerűen csak sajtot akarok készíteni. Attól, hogy úgy szeretnék sajtot készíteni, hogy az nekem is és másoknak is örömet szerezzen.

– Milyen termékeket készít?

– Az alaptevékenységem a hosszan érlelt, természetesen laktóz mentes, kézműves sajtok készítése. Ezek mellett készítek még finomságokat ordából (ricottából) is. Az alkotói szabadságom megengedi azt, hogy a vevőink visszajelzései, egyedi igényei szerinti különlegesség is elkészüljön. Ugyanakkor törekszem arra, hogy minél karcsúbb legyen a hosszan érlelt sajtkínálatunk, mert így tudok maximális figyelmet fordítani egy-egy termékünkre.

– Hogyan értékesít?

– Mi főként a mikrokörnyezetünkben élők, és a termelői piacok közönségének készítjük a sajtjainkat, mert itt közvetlen a kapcsolat köztünk és a vevőink között. A feleségemmel hiszünk abban, hogy a személyes kapcsolatnak éltető ereje van.

– Mik a legnagyobb különbség a termelői sajt és a bolti sajt között?

– A termelői sajt kézműves termék hatalmas alkotói szabadsággal, a bolti sajt többsége viszont szigorúan ellenőrzött technológiával előállított tömegtermék.

– Tervei a jövőre nézve?

– Szeretnénk, ha a hosszan érlelt sajtok ízvilágát, különlegességeit minél többen megismerhetnék, és hozzájárulhatnánk az ilyen sajtok fogyasztási kultúrájának terjedéséhez. Az a küldetésünk, hogy mindkét fél, azaz a sajtkészítő és a sajtevő örömét is megtartsuk. A Fejér megyei régióban otthonosan mozgunk, a sajtkedvelő közösségünkkel való személyes kapcsolattartás számunkra létfontosságú. Hisszük, hogy „a kicsi szép”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában