Nívódíjas kollégánk, Kállai Félix

Félix néhány éve erősíti csapatunkat. Nem is akárhogyan! Térségünk legnagyobb iparvállalatától, a Dunaferrtől igazoltuk le őt, épp a nagyolvasztó üzem állományából. Egykoron magam is e cég közösségéhez tartoztam, és emlékszem arra, amikor anno mint kommunikációs vezetőt Félix megkeresett a cég honlapjának interaktívabbá tételével. Tele volt akkor is nemcsak ötletekkel, hanem azok megoldásával is. Ennek már több mint tíz éve is talán.

Emberünknek fát lehet vágni a hátán. Kenyérre lehet „kenni”, és még sok megismert szlogent is lehet, hogy róla alkottak. Már akkor is teljes erőbedobással tette a dolgát, végezte el a rá bízott feladatokat. Ám a szíve csücskét jelentő vasműben, amikor a belső átszervezések miatt informatikusként „kényszerült” három műszakba járni, nehezen viselte. Nem a melót, hanem az éjszakázást, pontosabban az éjszakai műszakot. Ezért is váltott.

Három éve, amikor hozzánk jelentkezett, pont volt egy szabad státuszunk, ezért hát, mondhatni, újra egymásra találtunk. Mindketten örültünk ennek. Mit is üzenhet számunkra ez? Nos, azt, hogy Félix rendkívül nyitott, együttműködő ember. Soha nem azon gondolkodik, miért nem lehet valamit megcsinálni, hanem azon, hogyan lehet azt. Bármennyire is furcsán hangzik, de sajnos egyre kevesebb ilyen ember járkál ma közöttünk a világban. Szó szerint ontja magából a témákat, és meg is írja azokat, nem sajnálva sem időt, sem fáradságot rá. Nagy szíve, nagy lelke van, amiből mindig jut a körülötte lévőknek.

Amikor megtudta, hogy a kollégák szavazatai alapján ő lett a sajtónapi nívódíjasunk, megköszönve a bizalmat, egyedi hasonlattal élt. „Úgy érzem, mintha a Forma–1-es pilóta mellett a szerelő tanoncot is a pódiumra állítanák.”

Félix „emberarcú” ember, jó ember. Minden innen indul és ebből következik.

Így tehát – mondhatják – nincs is nehéz dolga, hiszen mindannyian ilyennek születünk. Ő azonban meg is maradt ilyennek, mindannyiunk örömére.