Ott a helyünk, ahol a lelkünk békességre, megnyugvásra lel

Július 24-én a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományai szerint papszentelést tartott Keresztelő Szent János születésének ünnepén a Prohászka-emléktemplomban Spányi Antal megyés püspök. Ekkor Győri Balázs Istvánt diakónussá, s többek között Mitrovics Zsolt diakónust áldozópappá szentelte. Így a térségben nagy szeretettel emlegetett Mitrovics diakónus úr elbúcsúzott a hívektől, és augusztus 1-től Székesfehérváron, a belvárosi plébánián teljesít szolgálatot. Ezzel egy időben az adonyi plébániára érkezett Győri Balázs István diakónus, ezentúl ő segíti majd Bozai Márton plébános atyát munkájában. Minden hívő és nem hívő szomorúan konstatálta Mitrovics Zsolt ifjú diakónus búcsúzását, ezért különösen kíváncsian fordulnak az újonnan érkezett diakónus felé.

Egy magas rangú egyházi vezető lejegyzett beszédében a diakónus- és papszenteléssel kapcsolatban kifejtette, hogy azért is nagy az öröm egy ilyen ünnepen, mert a szentelendők hivatástörténete, a nehézségek és akadályok, amelyeket le kellett győzniük, vezethetett el ahhoz a pillanathoz, hogy ott állhatnak az oltár előtt. Erről a hivatástörténetről, a nehézségekről és akadályokról kérdeztem az ifjú diakónust.

Körvonalazódott a papi hivatás

– 1992-ben Komlón születtem. Hat testvérem van, én vagyok a legidősebb, testvéreim közül a legfiatalabb most 8 éves. Alapvetően beás cigány családból származom, de szerb vérvonal is van családunkban. Édesapám még születésem előtt meghalt, édesanyám születésemkor még nem lépte át a felnőttkor küszöbét, ezért az anyai nagymama szerető ölelésében nevelkedhettem. Hamar a felnőttek életét szerettem volna élni, és úgy éreztem, már az érettségi előtt ki kell próbálni magam, így történt, hogy az előrehozott matekérettségin kívül másból nem vizsgáztam le. Saját lábra állva munkába álltam, egyszerre több helyen is dolgoztam, még egy angliai matracgyártó cégnél is a csillogó felnőttélet reményében – mesélt.

Az angliai vendégszereplés azonban kudarcba fulladt, mert munkáját nem fizették ki, és bár csak néhány eurocent volt a zsebében, mégis kénytelen volt a hazavezető útnak nekivágni. Ekkor egy érdi körforgalom kellős közepén találkozott Illéssy Mátyás atyával, a százhalombattai plébánossal, aki segített hazajutni minden értelemben, hiszen a később kialakult szoros barátságnak köszönhetően befejezte tanulmányait is, és alig 1,5 év múlva teljesen körvonalazódott a papi hivatás Győri Balázs István számára. Röviddel ezután be is adta jelentkezését a Székesfehérvári Egyházmegye élén álló Spányi Antal megyés püspöknek, aki elfogadta – ekkor 2014-et írunk. Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kezdett tanulni, osztatlan katolikus teológiai képzését az idei évben sikeresen diplomával, nyelvvizsgával zárta le.

A főpásztor Győri Balázs István diakónussá szentelése alkalmából beszédében hangsúlyozta: „Amikor egy fiatalember jelentkezését elfogadja az egyház, papnövendékei közé sorolja, és megkezdődik a képzése, formálása, hogy évek múlva Krisztus papja lehessen, akkor világos és határozott szándéka van az egyháznak vele. Biztos tanítást ad arról, hogy mit vár el, milyennek akarja látni azt az embert lelkében-jellemében, aki Krisztusnak, az Örök Pásztornak akar munkatársa lenni.”

A jóisten máshogy döntött

– Nagy családból származom, nagymamámnak is hét lánya van és mi is heten vagyunk testvérek. Nemrégen is még így gondoltam a jövőbe, hogy szerető feleséggel az oldalamon, gyermekeimmel fogok élni, ezért nem idegen tőlem sem a család, sem az apaság. Nagymamám szemináriumban töltött éveim előtt elhunyt, nagyon jó kapcsolatban voltunk, sokszor mondta, hogy addig szeretne még élni, míg az első gyerekemet és az ő első dédunokáját dédelgetni tudja kicsit. De az életem másként alakult, mert a jóisten máshogy döntött.

– Gyermekként a katonaság vagy a rendőrség vonzott, aztán a középiskolai tanáraim nyomán érdeklődéssel fordultam a tanári pálya felé. Ezért jelenleg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán mesterképzésen veszek részt, Spányi Antal főtisztelendő úrtól kért és kapott engedéllyel minden szombaton és vasárnap. Szeretek tanítani, ez régi vágyam, de ha középiskolában tanítanék, nem érettségiztethetem az általam tanítottakat ilyen mesterképzés nélkül.

– Gyerekként megkereszteltek bennünket, elsőáldozásig templomba is jártunk, utána már egyre kevésbé volt fontos, azonban középiskolás koromban egyre többet jártam a templomba. Egyre inkább otthonosan éreztem magam, egy-egy nehezebb nap után lelki megnyugvásra leltem.

– Nem voltam biztos a családom reakciójába a hivatásommal kapcsolatban, ezért cselt alkalmaztam. Egy lány unokatestvéremnek bizalmasan elmeséltem a papi hivatással kapcsolatos terveimet, rövidesen több visszajelzést is kaptam, mind pozitív volt. Feszült volt kissé a helyzet akkor is, amikor szeminárium alatt első alkalommal látogattam haza egy családi ebédre papi civil viseletben az ingem nyakában a fehér gallérral, a kolláréval, hiszen a család az ő Balázsukat várta, azonban feloldódott ez a feszültség. Ahogy időm engedi mostanában is rendszeresen látogatom őket, tartjuk a kapcsolatot.

Tudom, hogy papként miről mondok le

– Tudom, hogy miről mondok le, volt barátnőm. 2014-ben, amikor előadtam Illéssy Mátyás atyának a papi hivatás iránti elköteleződésemet, hiszen a jelentkezéshez a helyi plébános írásos ajánlása is szükséges, akkor ő is csak annyit mondott: „Engedd kiforrni, előbb tanulj valamit.” Ezért hagytam kiforrni, Százhalombattára költöztem és tanultam. Már Százhalombattát és a Székesfehérvári Egyházmegyét tekintem otthonomnak, ebben az egyházmegyében fogok szolgálni is.

– Nem beszélek beásul, már érteni sem nagyon értem. Gondolkoztam azon, hogy megtanulok lováriul, de a cigányok között is nagy a szembenállás, nem tudom, hogy szívesen fogadnának-e.

Az a célom..., hogy fényt tudjak mutatni

– Egyelőre olyan feladatot végzek, amellyel a főnököm, Bozai Márton adonyi plébános atya megbíz. A tanulás életre szóló feladat, hiszen mindannyian állandó fejlődésre szorulunk. Hétfőnként Kulcson tanítok, pénteken és szombaton iskolában vagyok, a hét többi napján pedig azt csinálom, amire Márton atya megkér. Igeliturgiát tartok, esketek, keresztelek, temetek, ha ezzel bíz meg. Egyedül gyóntatást nem végezhetek, és a szent áldozatot nem mutathatom be. Márton atya jó főnök. Fiatal, ezért jól megértjük egymást. Pontos utasításokat ad, és határozottságával is segít, de nem követelőző.

– Konzervatív vagyok, talán mert túl korán sikerült felnőni. Szeretem a rendet, fontos, hogy minden a helyén legyen. Bár csak 27 éves vagyok, de generációs különbséget érzek az általános iskolába járó gyerekekkel. A nyolcadikosokkal párbeszédet kezdeményeztem, a véleményük kifejtésére biztatom őket. Az a célom, hogy az erkölcs tanításával fényt tudjak mutatni, hogy később felismerhessék a helyes utat.