Gazdaság

2017.08.24. 17:54

Tanulni, tanulni...

"Aki abbahagyja a tanulást, az öreg, legyen 20 éves vagy 80 éves" - A Hamburger Hungária ügyvezető igazgatója, Bencs Attila szerint Henry Ford mondása soha nem volt még annyira aktuális, mint ma.

Éppen ezért is tartja kiemelten fontos szempontnak, hogy a vállalathoz érkező kollégák számára folyamatosan biztosítva legyen a fejlődés lehetősége úgy hazai, mint nemzetközi környezetben.

- A szakmai sikerek egyik kulcsa ma a folyamatos fejlődés, tanulás és alkalmazkodás az új környezethez. Ha végignézek saját, közel 25 éves szakmai múltamon, azt kell mondanom, szinte mást sem csináltam, mint folyamatosan tanultam - mondta el Bencs Attila. Az ügyvezető igazgató hozzátette: ezért fektetnek különösen nagy hangsúlyt a vállalatnál arra, hogy minden kolléga a saját szintjén képes legyen folyamatosan fejlődni, előbbre lépni.

„Nálunk 15 országban lehet tanulni”

A vállalat elismeri munkatársait azzal is, hogy biztosítja a részvételt szakmai továbbképzéseken és oktatásokon. Tekintettel arra, hogy a Hamburger Hungária anyacége, a Prinzhorn Csoport 15 országban, 9 nyelvkörnyezetben van jelen, lehetőség van a nemzetközi közegben történő képzésekre, szakmai gyakorlatra is.

A vállalatcsoport kimondottan nagy hangsúlyt fektet a cégcsoporton belüli tanulásra, kihasználva a nemzetközi lehetőségeket, így a holdingon belül lehetőség nyílik hosszabb távú vagy projektekhez kapcsolódóan akár pár hetes vagy hónapos külföldi munkavégzésre, szakmai fejlődésre is.

- Cégcsoportunknál évtizedekre visszanyúló bevált gyakorlat, hogy a megfelelő kompetenciákkal, szaktudással rendelkező vezetőjelöltek kinevelése külföldi testvérvállalatainknál történik. Erre jelenlegi vezetőink közül is több példát tudunk felmutatni, mely igazolja az utánpótlás-nevelés eredményességét. Ez a folyamat is biztosítja, hogy a nálunk dolgozó kollégák folyamatosan megszerezhetik a legaktuálisabb nemzetközi szaktudást, és alkalmuk nyílik az egyes országokban legjobban működő módszerek elsajátítására, vállalati szinten pedig az ún. „best practice” szinergiák kihasználásra - összegezte Bencs Attila.

Maximálisan támogatják a belső kinevezéseket és előbbre jutást

A holding pár éve hivatalos keretek között is elindította vezetőfejlesztési programját, melyben kezdő-, közép- és felső szinten is a többnyire vezetőjelölt fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy - mind a 15 országból érkező társaikkal közösen - angol nyelvű vezetői továbbképzéseken vegyenek részt. A képzést követően a résztvevők külföldön, a testvérvállalatoknál vállalhatnak pozíciót, más kultúrában és országban tölthetnek el hosszabb időt. A cégcsoport szívesebben neveli ki saját dolgozói közül jövőbeni vezetőit, és csak ritkábban választ a munkaerőpiacról. - Embereket vezetni az egyik legnagyobb kihívás, és erre a legtöbb iskolában nem tanítanak meg. Senki sem születik vezetőnek, a legjobbak is kemény munkával tanulták meg, hogyan legyenek kiváló vezetők. Nekünk pedig fontos, hogy lehetőleg olyan kollégákat nevezzünk ki vezetői pozíciókba, akiket ismerünk, akik a cégcsoporton belül szereztek tapasztalatot, nálunk sajátították el a vezetői ismereteket. Mindez azt is jelenti: a nálunk dolgozó kollégák számára hosszútávra szóló karrier utat, életpálya-modellt kínálunk - tette hozzá az ügyvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!