Az önkormányzat 6,7 millió forintot fordított a beruházásra

2019.09.27. 13:30

Felújított járda a Martinovicson

Az ütemezetten zajló városi járdafelújítási program keretében új térkőburkolatot kapott a napokban a Martinovics Ignác utca 27-35. között húzódó, több mint 100 méter hosszú szakasz.

Szabó Szabolcs

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Vass Ádám önkormányzati képviselőjelölt és Csavajda Dávid, a DVG Zrt. építésvezetője a helyszínen tekintették meg a beruházást.

Csavajda Dávid a munkálatokkal kapcsolatban elmondta, a rossz állapotban lévő régi aszfaltszakaszt elbontották, majd új ágyazatot és szegélyt építettek ki, ezután jöhetett a térkőburkolat lerakása.

Vass Ádám hozzátette, ezzel párhuzamosan tereprendezés is zajlott, a talajt pedig már előkészítették a parkosításra.

Lapunk kérdésére a jelölt közölte, az önkormányzat 6,7 millió forintot fordított a fejlesztésre. Az járdaszakasz 102 méter hosszú és átlagosan másfél méter széles.

A környéken élő Prosek Zoltán elmondta, az itt élők már nagyon várták e felújítást:

– Az új járdaszakasz elkészülte mellett pozitív fejlemény, hogy a tereprendezéssel kulturáltabb lett a városrésze e szeglete is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!