Gasztrokulturális útmutatás

2019.04.18. 07:30

A borturizmusba is belekóstolhattunk

A DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma égisze alatt a múlt hét végén került sor a digitális témahét rendezvénysorozatra, amelyen a turizmus és az ügyvitel szakágat ismerhettük meg közelebbről.

duol.hu

A programok között új színfoltként mutatkozott be a borturizmus. Az Adonyi Szent Orbán Borlovagrend két képviselőjét láthattuk vendégül, akik részletesen és szemléletesen vezettek be bennünket a világukba. A rend történetét, a belső felépítését és az azt kifejező külső jegyeket ismerhettük meg. Betekintést nyertünk a szőlészet és a borkészítés rejtelmeibe. Gasztrokulturális útmutatást kaptunk, hogy az étkezéseink alkalmával a megfelelő bort tudjuk párosítani a fogásokhoz. A teljesség igénye nélkül: halételekhez a fehérborokat szolgáljuk fel, amíg nehezebb, vörös húsokhoz, vadhúsokhoz egy testesebb vörösbor dukál. A borlovagrendek egyik legfontosabb célja a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítése és elterjesztése. A fiatalok és a felnőttek körében is nagy érdeklődés mutatkozott az előadásukra, amely színes, interaktív volt, kötetlen légkörben zajlott. Ezúton is köszönjük a lovagias helytállásukat, hogy beavattak bennünket szenvedélyük fortélyaiba, és hogy tudásukból pár cseppet megízlelhettünk.

Plósz Gergely Bálint 11. C

Rudas szakgimnázium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!