Méltón zárták a nehéz szezont

2019.07.03. 21:39

A diákolimpiai döntőben tovább vitték a Dózsa iskola jó hírét

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola csapata az előkelő hatodik helyezést érte el a IV. korcsoportos röplabda-diákolimpia döntőjében.

Gróf András

Ismét bebizonyosodott, hogy az a következetes, tudatosan felépített munka, amelyet a DSE Röplabda Akadémia képvisel, sikerre vezet, hiszen most azok a dózsás iskolások, akik az akadémián nevelkednek, értek el nagyszerű eredményt – számolt be róla az akadémia honlapja.

A hatodik helyet szerezték meg a fiatalok

Edzőjük gratulált a csapat minden tagjának Fotó: DSE RA

A Gyöngyösön megrendezett fináléba összesen nyolc csapat verekedte be magát, amelyeket két négyes csoportba soroltak. A Kövessy Balázs által irányított dunaújvárosiak a Szolnok, a Gyöngyös és a kecskeméti Vásárhelyi iskola mellé került. Az első mérkőzésen a gyöngyösiek ellen 3–0-ás győzelmet arattak, majd a második összecsapáson a szolnokiak ellen ugyanilyen arányú vereséget szenvedtek (0–3). A második nap sem bizonyult könnyűnek, mivel a Kecskeméttel játszották az utolsó csoportmérkőzést, ahol sajnos ismét alulmaradtak a fiúk, akik ezzel a csoport harmadik helyén zártak.

A keresztjáték során a mieinknél a másik csoport második helyezettje, a Kunhegyes bizonyult jobbnak, amelynek a dolgát fiataljaink nem tudták megnehezíteni. A másik ágon a Szolnok a Sümeg csapatával nem bírt, így esélyt kaptak a dózsások a visszavágásra, amivel sajnos nem tudtak élni, így maradt meg számukra az így is előkelő hatodik helyezés.

Kövessy Balázs edző: – Így, a szezon végén három nehéz napon vagyunk túl, amellyel méltón zártuk le a 2018/19-es szezont. Gratulálok minden dózsás gyereknek, örülök neki, hogy ismét tovább tudtuk vinni a dunaújvárosi intézmény jó hírét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!