„Sztálinváros polgára voltam” – minden ország résztvevője a fedélzeten

A szerda délelőtti órákban kezdődő programon részt vett Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, aki a találkozó hangsúlyosságán túl a közös értékelést is fontosnak tartotta:

– Megítélésem szerint nagyon fontos, hogy az egykori szovjet blokk országai tapasztalataikat megvitathassák egymással, és megbeszélhessék a történelmi tanulságokat. Az, hogy számos országban szerepelt „Sztálin városaként” definiált település (horribile dictu „Sztálin megye”) mutatja, hogy azonos ideológiai-hatalmi kényszerzubbony feszült ezekre a nemzetekre. A diktatúra tapasztalata tehát közös, és ezt a történelmi örökséget közösen tudjuk feldolgozni. Sőt, a közös munka lényege az is lehet, hogy az anti-kommunizmusra épülő világlátásunkat közösen mutathassuk fel a kontinens szerencsésebb sorsú országainak, ahol nagyon nehezen veszik tudomásul, hogy Európának ez a fele a totalitarizmus mind a két változatával megismerkedett. A kommunizmus évtizedei alatt – éppen a diktatúra nyomásának ellene feszülve, annak hazugságait kiismerve – talán mi itt Közép-Európában meg tudtunk őrizni valamit, ami ott Nyugaton már elvesző-félben van.

A délelőtti prezentációkat követően dr. Szabó Csilla (DUE – Pedagógiai Intézet Főigazgatója) Szabó Imrének, Dunaújváros főépítészének társaságában kísérte végig a delegációt a szocreál tanösvényen, aki úgy nyilatkozott, hogy a vendégek megnyilvánulásaiból nemcsak azért volt jó olvasni, mert valóban meglepettek voltak, hanem mert elismerő csodálkozással tekintettek a valóban különleges szocreál építészeti kuriózumokra:

- Rendkívüli érdeklődés volt, annak ellenére, hogy Dunaújváros annak is épült, Sztálinvárosnak. A többi város „csak” megkapta rövidebb-hosszabb ideig a Sztálinváros nevet, s már eredetileg is tradíciókkal, hagyományokkal rendelkező városok voltak. Pusztán egy-egy épületblokk fejezi ki náluk (Brassó, Várna, Katowice például), hogy volt sztálini időszak. Dunaújvárosnak viszont volt egy terve, ahogy a főépítész kiválóan jellemezte az egészet. Annyira részletesen kapták meg az információkat, hogy valódi megdöbbenéssel tapasztalták, mekkora teret lehetett így beépíteni, sok-sok zöldfelülettel, mégis reprezentálva az ’50-es éveket.

A konferencia résztvevői túl vannak az Intercisa Múzeumban tett látogatáson is, amelynek vezetője, Farkas Lajos éppen egy, az alkalomra létrehozott kiállítást ajánl figyelmükbe. Hogyan, kérdeztük az intézményigazgatót:

- Négy évvel ezelőtti székfoglalómban elmondtam. Büszkének kell lennünk Dunaújváros létrejöttére, történelmére, mint a törökverő egrieknek az őseikre. Van egy kedves képem, négy hölgy kubikostalicskával, mosolyogva ássák a város alapjait, mellettük a vörös zászló. De nem a vörös zászló a lényeg, hanem az, hogy van egy bizakodás, van egy jövőbe vetett hit az új város építése iránt. Szerintem, ha ebből egy kicsit megragadnak a vendégek, akkor az egész EU-projekt sikeres volt. Ahhoz nem kell külföldre menni, hogy ha Dunaújvárosról szó esik, akkor azt mondják, füstölnek a kémények, szocialista város. Kész. Holott nagyon nem „csak” ennyi. Rengeteg kiállításunk után még a külföldiek is azt mondják, hogy ez a város egy valódi unikum: széles utcák, növényzet, kedves emberek. Ez a város egy olvasztótégely, ez az emberekben is lecsapódik. Fontos hozadéka lesz ennek a konferenciának a megítéltetés pozitívvá tétele, ma már távolsággal.

A konferencia szakmai programjai tehát még javában zajlanak a napokban (kerekasztal-beszélgetés, előadások, még élő sztálinvárosi polgárok személyes beszámolói) az országos és helyi szakértők bevonásával, ám a megbélyegezettség városneve mégiscsak érinti az identitást. Erről Szakács István főiskolai adjunktus, kommunikációkutató beszélt: – A Sztálinról elnevezett városok nem szívesen hordták Sztálinnak a nevét. Ugyanakkor kézzelfogható az, hogy a városlakók, a városépítők büszkék a saját munkájukra. Valóban maradandót alkottak, s nemcsak abban az értelemben, hogy állnak az épületek, hanem hogy a benne lakók élhetnek, dolgozhatnak, megmaradjanak ebben a valaha Sztálin nevét viselő településen, amiről jól tudjuk, egy stigma. A tradicionális városok mellé épített óriási lakótelepek és ipar a korábbi városból eleve valamiféle örökölt identitással bír. Ezért stabilnak mondható identitással túlélhető. Politikai rendszereket túlélő identitása van. Dunaújváros esetében ez a politikai rendszereket (rezsimeket, mert a szocializmus esetében az volt) túlélő identitás valójában most kezd stabilizálódni, kialakulni, rögzülni. Mert 1990-ben a város egy mozdulattal dobta el korábbi identitását, s ennek az elmúlt húsz évben a városban élők egyharmadának ki- és eltelepülése lett a következménye. Ha kialakul egy stabil identitás, ami a politikai rendszerektől abban az értelemben független, hogy egy közös alapon (konstitutív alapon) nyugszik, akkor bizony az úgynevezett csinált város egy túlélő település lesz, azzá válik. Nagyon hasznos a kölcsönös eszmecsere.