lehetőségekről

2017.11.10. 13:54

A köztársasági elnök látogatta meg a Hamburger Hungária kiállítását

Az Ökoindustria Szakkiállításon Áder János köztársasági elnök úr villámlátogatást tett a cégcsoport standjánál, ahol Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft ügyvezetőjétől kapott tájékoztatást a csoport környezetvédelmi jelentőségéről, a magyarországi hulladékgazdaságában rejlő lehetőségekről.

DH-információ

Bencs Attilával, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatóval beszélget Áder János Fotó: Kaiser Ilona

2017. november 8-10 között 5. alkalommal nyitotta meg kapuit az ÖKOINDUSRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Források Szakkiállítás, ez évben a Vasúttörténeti Parkban. A rendezvény egyik kiemelt témája a körforgásos gazdaság volt, melynek kihagyhatatlan példája a Prinzhorn Csoport három hazai vállalata által megvalósuló környezetbarát és energia-hatékony ipari, üzleti modell.

Bencs Attilával, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatóval beszélget Áder János Fotó: Kaiser Kornélia

A rendezvény fővédnökeként Áder János köztársasági elnök úr megtisztelte a cégcsoport standját, kinek Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft ügyvezetője adott tájékoztatást a csoport környezetvédelmi jelentőségéről és aktuális feladatairól, fejlesztési terveiről.

Standunkon köszönthettük még a rendezvény során Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár urat, valamint Garamhegyi Ábel korábbi államtitkár urat, aki 10 éve a papírgyár alapkövét helyezte el Dunaújvárosban.

HULLADÉKBÓL ÉRTÉKET szlogen alatt a cégcsoport már törzskiállítóként vett részt a hazai környezetvédelmi seregszemlén, melyet az idén 25 éves Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) szervezett.

A Prinzhorn Csoport Magyarország 2013-ban már elnyerte az Ökoindustria nagydíjat, melyre kizárólag a környezetvédelmi ipar iránymutató vállalatai jogosultak. A cégcsoport standján a szakmai látogatók megismerhették az azóta megvalósult fenntarthatósági fejlesztéseket – a csúcstechnológiát képviselő vegyes tüzelésű erőművet és a szennyvíztisztító telep innovatív rekonstrukcióját, továbbá a cégcsoport üzleti modelljét. A teljes körűen integrált folyamat elején a Duparec begyűjti a papír- és egyéb hulladékot, a Hamburger Hungária dunaújvárosi üzemében újrahasznosítja azt, miközben a papírgyárban kiváló minőségű hullámalap-papírt gyárt a hulladékból, végül a Dunapack csepeli, dunaújvárosi és nyíregyházi telephelyén első osztályú és testreszabott hullámtermék csomagolási

megoldásokká alakítja.

A szakembereken túl a környezettudatos nevelés jegyében számos diák is tájékoztatást kapott a szelektív hulladék, azon belül a papírgyűjtés hasznosságáról, kézzel fogható példákat látva a csoport standján, melynek elegáns küllemét a csoport által hulladékpapírból készített papírbútorok tették egyedivé.

Az évi 400 millió euró forgalmat lebonyolító három magyarországi Prinzhorn-vállalat mintegy 1300 szakembert foglalkoztat, termékeik többségét, a teljes termelés mintegy 80%-át exportálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!